Mi a baj a világgal? – kérdezhetnénk inkább, és kérdezik ők is. A kamaszkor egyik feladata, hogy megkérdőjelezzenek mindent, amit eddig készpénznek vettek. Eddig a szüleik szava szent volt (még ha dacoltak is a kéréseink ellen), azok az értékek voltak természetesek számukra, amit mi a szavainkkal, és főleg a viselkedésünkkel közvetítettünk. Ezeket most kritikusan szemlélik, és amit látnak, az sokszor jogosan nem tetszik. És amikor ezt az arcunkba mondják, mintha mi lennénk a világ minden bajáért a felelősek, az persze nagyon rosszul tud esni.
Vagy amikor titkolózik, és amikor érdeklődünk, kiabál velünk, hogy mi nem értjük meg őt, persze, hogy nem mond el semmit. Nem értjük, hiszen úgy érezzük, eddig mindig igyekeztünk meghallgatni.
Olyan, mintha már nem akarna velünk lenni, folyton a szobájában ücsörög, és a telefonján lóg. Gyakran ez a legszembetűnőbb, hogy folyton ott van a telefon a kezében, ezért aztán könnyű erre fogni, hogy ezért változott meg a viselkedése. (Ezen az sem segít, hogy ezzel kapcsolatban még mindig inkább riogató cikkeket találunk.)
Nekem a legnagyobb gyerekem kezdődő kamaszkora volt a második nagy arculcsapás a szülőségemben (az első a legelején volt, hogy húha, ez rohadt nehéz, nem így képzeltem). Azt hittem sima ügy lesz, hiszen rátaláltam erre a szuper módszerre, a Kapcsolódó Nevelésre, és magamon is annyit dolgoztam. Nem így lett. De aztán tapasztaltam, hogy ezek az eszközök még mindig működnek!
Sokszor nagyon nehéz higgadtnak maradnom, pontosabban sokszor nem is sikerül, de aztán lehiggadok, és mindig rájövök, hogy igaza van. És hogy összességében nincs baj.
Ha szeretnéd jobban megérteni a kamasz gyerekedet, és hogy hogyan tudsz hozzá ebben az életkorban is jól kapcsolódni, nézd meg, van-e az aktuális programok között olyan, ami ezzel a korosztállyal foglalkozik. Ha nincs, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
