Tegnap 4 csodás szülővel beszélgettünk a kamaszkor kihívásairól. Erős aggodalmukat fejezték ki, hogy mi lesz velük ebben a világban, amit sokkal rosszabbnak érzékelnek, mint amikor ők voltak ennyi idősek. Mindenféle veszély leselkedik a mai fiatalokra, akár az offline, akár az online világban. Hogyan tudjuk így engedni őket, hogy kísérletezzenek, tapasztaljanak?
Hát, nekem is sok munkám van ebben, de valahogy nálam mindig az győzött, hogy ne fogjam vissza őket, próbáljak megbízni bennük. És úgy tűnik bevált, mert bár időnként engem is elfog a kétségbeesés, hogy valamit nagyon elrontottam, valamiben túlságosan szabadjára engedtem őket, aztán mindig megbizonyosodok, hogy minden rendben van. Felelősségteljes gyerekeim vannak, akik biztosan fognak majd nehéz helyzetekbe sodródni, biztosan hoznak majd rossz döntéseket. És ezzel valahogy megpróbálok együtt élni, hogy nem tudom mindentől megóvni őket, és inkább elviselem ennek a szorongását, mint hogy túlságosan korlátozzam őket. Egész jól megy már, nemrég például az egyik iskolatársukat kirabolták a metrónál. És nem éreztem azt, hogy akkor mostantól nincs egyedül metrózás. Ők sem. Tudok bízni benne, hogy a világ mégsem olyan szörnyű, azzal együtt, hogy nem akarom elbagatellizálni a veszélyeket. És abban, hogy a lehetőségeikhez mérten tudják majd, hogy mit tegyenek hasonló helyzetekben. És aztán együtt feldolgozzuk ha rossz élmény érte őket.
Persze az én példám, és ez a másfél órás beszélgetés nagyon kevés ahhoz, hogy másokat is meg tudjak nyugtatni, minden rendben lesz. (Azért remélem egy kicsit sikerült. :)) Sok-sok óra saját magunkon való munka szükséges ehhez – ahogy az egyik résztvevő meg is fogalmazta konklúzióként: magunkon kell dolgozni.
Rendszeresen tartok olyan műhelymunkákat, ahol a fenti és hasonló szorongásokon lehet dolgozni. Nézz szét a programok között, hogy most van-e ilyen, ha nincs, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
