Posted on Hozzászólás most!

Márpedig én most zuhanyozni fogok!

Sokszor mondom, hogy a Kapcsolódó Nevelés nekem alapvetően egy magabiztosságot ad, rengeteg különböző megoldásból válogathatok, valamelyik csak beválik, ha meg nem, akkor is tudom, hogy van megoldás, csak lehet, hogy ebben a pillanatban nem jöttem rá, vagy nem tudom megcsinálni. Van kitől tanácsot kérnem, és mindig ott van a Páros meghallgatás eszköze, ami segít kibogozni, hogy miért is nehéz most ez, és rájönni a saját megoldásomra.

Mondok egy egyszerű, mindennapi példát. Kettesben voltunk otthon a kicsivel, aki lassan 3 éves lesz. Szerettem volna lezuhanyozni, de ő nem engedett. Először játszottam vele, amit ő szeretett volna (nem Gyerekidő, csak úgy lazábban). Ezzel töltjük a gyerek szeretettankját, ami után sokszor könnyebben elengednek. De még mindig kapaszkodott belém, amikor el akartam menni a fürdőszobába, úgyhogy azt játszottuk, ahogy ült az ölemben, hirtelen elengedtem, hogy hátraessen, majd elkaptam. Ez nagyon tetszett neki, nagyokat kacagott, én meg fokoztam a hatást különböző sebességekkel és variáltam a váratlansággal. Ez egy szuper játék szeparációra, a nevetés oldja a feszültséget, és megéli kicsiben, hogy újra és újra elengedem, majd mindig elkapom.

És közben arra gondoltam, hogy ha törik ha szakad, én nemsokára elmegyek zuhanyozni, legfeljebb viszem magammal, és ott sír a fürdőszoba padlóján 2 percig. Ha úgy sír két percet, hogy közben a távolból is empatikusan hallgatom, majd utána közel megyek és úgy panaszolhatja el, hogy mennyire felháborító, hogy így otthagytam, azzal nem okozok törést. Visszaemlékeztem, hogy mennyire nehéz volt annak idején még azzal a tudattal benne lenni ezekben a helyzetekben, hogy már annyira elegem van ebből, hogy még a fürdőszobába se mehetek, amikor akarok, mit találjak még ki, hogy végre békén hagyjon egy kicsit. És ilyenkor persze a gyerek még jobban ragaszkodik, ördögi kör.

És aztán a játék végén végül elengedett, jött velem, de nem sírt, hanem ott még kukucsolni kellett vele, de ez már elfogadható kompromisszum volt számomra, hogy lezuhanyozzak. Hosszú út persze idáig eljutni, de a sok-sok Páros meghallgatás, és az, hogy egyszerűen elkezdjük használni ezeket az eszközöket és egyre több tapasztalatot gyűjtünk arról, hogy ez működik, áthuzalozza az agyunkat, és egyre több helyzetben leszünk nyugodtak és magabiztosak.

Posted on Hozzászólás most!

Pelenkázás – küzdelem helyett nevetés

Kislányomnak, mint a legtöbb gyereknek, nem a kedvenc időtöltése a pelenkázás, a legritkább eset, hogy első szóra jön és nyugodtan fekszik végig, amíg a művelet tart. 

Mostanában egy műanyag pelenkázó lapot teszek a földre, azon pelenkázom. Villőnek egy időben az volt az időhúzó taktikája, hogy közölte, hogy nem jól raktam le a lapot, mert a matricának a másik oldalon kell lenni. Ha megfordítottam, akkor meg persze úgy nem volt jó. 

Ez persze elég idegesítő volt, de egy alkalommal voltam olyan hangulatban, hogy sikerült ebből játékot csinálni. Belebújtam egy akaratos kislány szerepébe, és én is fordítgatni kezdtem a lapot: „így akarom”. Mire persze ő megint fordított rajta egyet. Akkor én egyre bonyolultabb módon kezdtem össze-vissza forgatni a lapot, majd a végén rácsaptam. 

Ez nagyon tetszett Villőnek, nagyokat nevetett, és ő is próbálta hasonló módon forgatni a lapot. Egy idő után feladtam és beleegyeztem, hogy legyen úgy, ahogy ő szeretné, és akkor már szépen lefeküdt a pelenkázóra és hagyta magát pelenkázni. Persze nem tartott így sem a szokásosnál rövidebb ideig a pelenkázás, de ami igazán fontos: jót mulattunk, és nem harcoltunk közben. 

Később Villő pelenkázástól függetlenül is többször elővette a pelenkázó lapot és hívott, hogy játszunk „így akarom, úgy akarom”-ot.