Senki sem azzal az elképzeléssel vág bele a szülőségbe, hogy majd bántani fogja a gyerekét. Aztán ez mégis megtörténik. Nem tehetünk róla. Még ha úgy is érezzük, hogy a gyerek tökéletesen megérdemelte a büntetés, valahol mélyen pontosan tudjuk, hogy nem. És ha „működne” a szelídebb módszer, kivétel nélkül mindenki azt alkalmazná. Valójában működik, csak sokszor nem vagyunk képesek rá, nem tudjuk hosszútávon fenntartani, így nem tudjuk megtapasztalni. Vagy meg is tapasztaltuk, csak egyszerűen nem megy mindig.
És akkor persze jön az önmarcangolás, a bűntudat, ami nem segít, éppen ellenkezőleg. Nemrég írtam ide egy könyvismertetőt, egy könyvről, amiben a szerző erős bűntudatkeltéssel igyekszik a szülőket a jóra bírni. Ez nem megy. Éppen ellenkezőleg, a bűntudat csökkentése az, ami segít még jobb szülőnek lenni.
Gyakran megkapjuk azt, hogy ez a „fejsimi” nem segít, mert akkor a szülő elkényelmesedik, hogy akkor jó vagyok így, jó szülő vagyok, akkor nem kell semmit változtatnom. Én nem ezt tapasztalom. Találtam egy idézetet, ami szerintem még az „elég jó” szülő koncepciónál is jobb. Mert még akkor is kételkedhetünk, hogy oké, de vajon elég jó szülők vagyunk-e?
Viszont ha azt mondom: fejlődő szülő vagyok, az azt jelenti, jelenleg erre vagyok képes, amilyen most vagyok, és törekszem arra, hogy még jobb legyek. És ez a törekvés is pont annyi, amennyire jelenleg képes vagyok, amit a rendelkezésemre álló információk és erőforrások birtokában meg tudok tenni.
Kipróbálnád milyen lenne kevesebb bűntudattal élni az életedet? Nézd meg, van-e most a programok között ezzel kapcsolatos műhelymunka, ha nincs, szeretettel várlak egyéni konzultációra!
