Mert semmi értelmük. Tényleg. 😉
1. A gyerek sürgetése
Tipikus jelenet, ha valahova időre megyünk – és felnőttként általában időre megyünk valahova – hogy mi rohangálunk a lakásban, mint a mérgezett egér, miközben próbálunk összekészülni, még gyorsan beteszünk egy mosást, megírunk egy e-mailt, befejezzük a munkát, amire már előző este nem maradt energiánk. És közben a gyereknek mondogatjuk, hogy öltözzön már, jöjjön már reggelizni, siessen már. Ő meg persze nem jön, nyafog, hogy nem tud egyedül felöltözni, nem jó a reggeli. De ha nincs is különösebb baja, csak simán elterelődik, játszik. Neki nem fontos odaérni, nem is érti az egészet. Sajnos ehhez a rutinnak és egyszerűnek tűnő dologhoz is még sokáig a mi segítségünkre van szüksége. Ha sürgetjük, biztosan nem lesz gyorsabb, csak mi leszünk egyre idegesebbek. Kamasz gyereket meg azért nem érdemes sürgetni, mert ő már oda akar érni, és ő is frusztrált attól, hogy még nincsen kész, de időbe telik magát olyan állapotba hozni, ahogyan szívesen kilép a lakásból.
2. Elvárni a gyerektől, hogy magától rendet rakjon
Na ez megint olyan dolog, ami a gyerekek számára nem értelmezhető. Ő még azzal játszik, minek rakja el. Különben is hol a helye? A mi általunk kitalált rendszernek nem biztos, hogy számára is van értelme. Én úgy vagyok vele, hogy ha szeretném, hogy rend legyen, akkor azt nekem kell megteremteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül csinálom, de nekem kell valahogy felkelteni a motivációt, érdekessé tenni, segíteni nekik. Kamasz gyerek szobájában pedig végképp érdemes elengedni a rendet, az az ő felségterülete. Mi sem maradtunk úgy, igaz? Bár lehet a gyerekeink örülnének ennek. 😉
3. Elvárni magunktól, hogy mindig türelmesek legyünk
Na ez a legfontosabb. Mert mindez nagyon idegesítő. Nekünk tényleg időben oda kell érni, annak sokszor tényleg következménye lehet, ha elkésünk. (Azért ezt érdemes átgondolni, hogy tényleg mindig? De azért persze sokszor igen). És jogosan zavar a rendetlenség, jogunk van egy olyan környezethez, amiben jó érezzük magunkat, amiben otthon érezzük magunkat, és tudunk egy kicsit lazítani, pihenni. Nem fogjuk tudni mindig türelmesen kivárni, játékkal, határszabással, sírásmeghallgatással átsegíteni a gyereket a nemszeretem dolgokon és együttműködésre bírni. Időnként fogsz kiabálni, fenyegetni, hegyibeszédet tartani. Ez van. De hogy ez mégis kevesebb legyen, fontos, hogy te tudj töltődni. Például a Kapcsolódó Klubban, vagy a március 12-én induló Énidő Kihíváson.
