A családunkban nemrég volt egy haláleset, ezidáig számomra a legnehezebb: a gyerekek egyik nagypapája halt meg. Ilyenkor mindig felmerül az a kérdés is, hogy a gyereknek hogyan mondjuk el, egyáltalán hogyan beszéljünk arról, hogy kórházban van, beteg, nagy a baj. Szerencsére korábban már foglalkoztam a témával kisállatok halála kapcsán, fejben tudtam az alapelveket.
Éppen együtt volt a 3 gyerek a szobájukban, amikor az apukájukkal együtt elmondtuk. Csak úgy egyszerűen, ahogy van. A két nagyobb sírni kezdett, a kicsi pedig ezt mondta: „Nem baj, majd lesz másik papa.” Csak annyit mondtunk, hogy nem lesz másik, de nem erősködtünk, nem ragoztuk tovább a kérdést. Ő akkor így tudott megküzdeni ezzel a hírrel. Aztán ő is sírni kezdett. Sokáig összebújva voltunk aztán így 5-en. A további napok során dolgozott tovább a kicsiben a dolog. Ilyeneket mondott például: „Azt hittem, a papa örökké élni fog.” „Egyszer én is meghalok örökre.” „Félek, hogy én is meghalok.”
Nehéz lehet egy kicsi gyerek szájából ilyeneket hallani, és nehéz lehet jól reagálni. Hogy a legfontosabb, a biztonságérzete, a világ jóságába vetett hite megmaradjon. Akkor, amikor éppen talán a miénk is összeomlik. 
Ha Téged is foglalkoztat egy nehéz téma kapcsán (halál, válás, betegség, háború), hogy hogyan lehet jól elmondani, jól beszélgetni róla a gyerekekkel, szeretettel várlak november 4-én 10 órára egy online műhelymunkára. Ha lemaradtál, kereshetsz egyéni konzultáció céljából.
