Teszik fel gyakran a kérdést akár már 5-7, sőt, 3 éves gyerekek szülei. Ilyenkor általában azokra a „tünetekre” gondolnak, hogy a gyerek ellenkezik, beszól, lehülyéz, duzzogva elvonul a szobájába. És igen, a felszínen ez valóban jellemző a kamaszokra is, de náluk más az, ami mögötte van. A kamaszkor nem attól nehéz (nekem), hogy ellenszegül, ez bármilyen életkorban előfordulhat. Hanem hogy úgy érzem, nem tudok igazán segíteni. Ezt az utat lényegében egyedül kell végigjárnia. Egyedül kell letisztáznia magában a dolgokat, és végül kialakítani az identitását, értékrendjét. Persze ott tudok lenni mellette, segítem, támogatom, meghallgatom ahogy tudom, és akkor ideig-óráig fel is lélegzik, elmúlik a világvége hangulat. De azért alapvetően a gondolkodásukat és érzelemvilágukat áthatja, hogy mindennel és mindenkivel kritikusak, elégedetlenek, beleértve saját magukat is. A felnőtteket szánalmasnak és képmutatónak, a világot igazságtalannak látják. Folyton vizsgálják magukat, és úgy érzik, hogy mások is folyton vizsgálják őket. Folyton keresik, hogy kik ők, hol a helyük a közösségben, a világban. Ez egy 5 évesnél még nincs, ő más okból ordítja le a fejünket, amikor megkérjük, hogy rakja el a játékait. 😉
Persze bármilyen életkorban nehéz, ha a gyerekünk nem együttműködő, vagy olyan, mintha nem szeretne minket. Jó, ha ennek mögé tudunk látni, de igazából a jó hír az, hogy nem baj, ha nem sikerül, mert a Kapcsolódó Nevelés eszközei nagyjából ugyanúgy működnek minden életkorban. Amit viszont minden esetben mellé kell tenni, az az önismeret: miért zavar engem ez a viselkedés? Miért nehéz? Mire emlékeztet? Mit csináltak a szüleim, amikor én viselkedtem így? Mi esett volna jól? Ezeket a kérdéseket Páros meghallgatásban mind-mind fel tudjuk tenni magunknak. És ha megvan a válasz, könnyebb kezelni a nehéz helyzeteket.
Ha Te is szeretnél hasonló témákon dolgozni, szeretettel várlak következő személyes támogató csoportomba, vagy írj nekem, ha szeretnéd, hogy szerveződjön kifejezetten kamaszok szüleinek szóló csoport.
