12 éves nagyfiam nyűgösen kelt, pontosabban még sokáig az ágyban maradt, dél körül jött reggelizni. Láttam, hogy valami már megint nem oké. Lassan kezdem megszokni, de azért még mindig nagyon nehéz, hogy ha jó napja volt, pozitív élményekkel jött haza, attól még másnap lehet padlón. Sőt, talán éppen ezért. A szokásos nyaggatásomra – sajnos nem bírom megállni, még mindig – nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Most nem akarja megmondani, mi a baja. Bár nagyon szeretném tudni, be kell látnom, hogy ez így nem fog menni. Megkérdeztem újra, hogy segítene-e valamiben (korábban reggel kérdeztem, felajánlottam pár feladatot). A bab kifejtését végül elvállalta, majd amikor vitte ki a héjakat a komposztra, utánaszóltam: Van kedved Gyerekidőzni? Erre végre felderült az arca. Megbeszéltük, hogy először a húgával sütök, majd utána. Majd megkérdezte, hogy pontosan hogyan is kell csinálni azt a feladatot, amit korábban elvállalt. Az igaz, hogy pénzért, éppen egy nagyobb értékű dologra gyűjt. De egy rendkívül unalmas, és sok-sok órát tartó dologról van szó. Szóval inkább a Gyerekidő ígéretének tudtam be a hirtelen jött lelkesedést. 😉
Szuperhatékony eszköz ez a Gyerekidő (amikor adott időkeretben azt csináljuk, amit a gyerek kér) és nekünk, szülőknek is nagyon jó szokott lenni. Mégis, sokszor olyan nehéz felajánlani, időt találni, rendszert kialakítani. Én is kezdhettem volna már reggel ezzel, de valahogy nem jutott eszembe. Nekem mindig segít, ha van egy plusz motiváció, például egy kihívás, amikor igyekszem tudatosabb lenni, tudatosabban használni az eszközöket. Időnként hirdetek kihívásokat, amikor együtt dolgozunk napi-heti feladatok keretében egy témán. Ha most éppen nem látsz ilyet, de szívesen végigcsinálnál egy Játékos Nevelés Kihívást, megvásárolhatod az írásos anyagát, és ha van hallgatópárod, a segítségével már érdemes belevágnod.
