Leírás
Szeretnél lazább, játékosabb szülő lenni? Többet nevetni?
A nevetésnek számtalan tudományosan is bizonyított jótékony hatása van, de nem kell ehhez tudomány, hogy érezzük, egy igazán szívből jövő nevetés mennyire feltölt, felszabadít, energetizál.
Ugyanez a helyzet a játékkal is. A gyerekeknek ez általában még gond nélkül megy, aztán egyre inkább kikopik az életünkből, felnőttként meg talán már fel se tudjuk idézni, mikor nevettünk, mikor játszottunk utoljára egy jót.
Pedig a feszültségoldó és egészségmegőrző, -javító hatás mellett a kapcsolatainkra is nagyon jó hatással van a nevetés és a játék, ráadásul szuper nevelési eszközök is! A játékon keresztül könnyebben tudunk a gyerekekhez kapcsolódni, és az érzelmi feszültségektől is meg tudjuk őket szabadítani a jól megválasztott játékok segítségével.
De mivel a felnőtt életünk tele van stresszel és felelősséggel, nagyon nehéz lehet a játékot és a nevetést csak úgy elkezdeni, beépíteni az életünkbe. Segít, ha tudatosan időt, energiát, figyelmet szentelünk ennek a témának, például egy ilyen kihívás keretében. A dokumentum 7 napra lebontva tartalmaz feladatokat, elgondolkodtató kérdéseket, inspirációkat.
Fizetés után 12 órán belül le tudod tölteni a 7 napos kihívás feladatait tartalmazó 10 oldalas dokumentumot.
Mivel egyedül gyakran nehezen vágunk bele új dolgokba, a kiadványhoz választhatsz kedvezményesen 60, vagy 90 perces konzultációt, amikor átbeszéljük a kérdéseidet, tapasztalataidat. A konzultációt a vásárlástól számított 3 hónapon belül tudod igénybe venni – hogy legyen időd gyakorolni, összegyűjteni a kérdéseidet.
Ki vagyok?
Fábián Dóri vagyok, pszichológus, a Kapcsolódó Nevelés oktatója, 3 gyerek anyukája, akik jelenleg 6, 10,5 és 13 évesek.
FabianDori (megerősített tulajdonos) –
Egy kedves vásárló visszajelzése: “Most olvastam el a játékos kihívásos anyagot, és nagyon tetszett. 2 rész is volt benne, ami mélyen megérintett, pedig olyan rövidnek tűnt, hogy nem számítottam rá, hogy mélyenszántó lesz. Nekem nehéz játszani, mindig csak “értelmes” tevékenységekre irányul a figyelmem, ezért hasznos volt ilyen sok szempontot kapni ahhoz, hogy mennyiféleképp lehet egyáltalán játszani. Illetve számomra jelentős felismerést hozott az, hogy a játék és a nevetés ugyanúgy a nevelés eszköze is lehet, ez nem csak jelentéktelen szabadidős tevékenység.
Köszi, hogy elérhetővé tetted!”