Nem is tudom hány éve járnak már hozzánk ezek a manók. Minden reggelre csinálnak valami vicceset, és tavaly volt az első év, hogy valamilyen tevékenység is kapcsolódott az aznapi jelenethez. Idén folytattuk ezt a hagyományt. Ma reggelre karateruhába öltöztek – ebből a gyerekek egyből kitalálták, hogy apa „karatézni” fog velük. Sajnos viszonylag ritkán kerül rá sor, de igyekszünk egyre inkább tudatosítani, hogy erre szükség van, és annyira kevés kell a gyerekeknek ahhoz, hogy felvegyék a ritmust, és várják, követeljék, hogy legyen még-még hancúrozós játék – még a kamaszok is. 😉 Pár napja benti hógolyócsata volt, és annyira élvezték, hogy eszükbe is jutott, hogy de jó lenne karatézni is. Ezt persze meghallották a manók, és elintézték. 😉
Este került sor az össznépi párnacsatás, hógolyós harcolásra. Én éppen a konyhában muffint sütöttem, amikor meghallottam, hogy elkezdődött a móka. És azt is, hogy egy idő után a legkisebb sírni kezd. Mosolyogtam magamban, hogy ez micsoda klasszik felállás, anya a konyhában, apa hancúrozik a gyerekekkel, majd amikor valamelyik gyereknél eltörik a mécses, anya beront a szobába, hogy mi folyik itt, azonnal abbahagyni. De szerencsére én már számítok rá, tudom, hogy ez is a folyamat része. Úgyhogy nem csináltam semmit, különben is tudják ők, hogy mit kell ilyenkor tenni: kicsit engedni neki, hogy azt élhesse meg, hogy ő is ügyes, erős, és meghallgatni a sírását, dühöngését.
Amikor bementem a szobába valamiért, akkor meg az jutott eszembe, hogy kívülről nézve mindig durvábbnak néznek ki ezek a helyzetek, mint ahogy a résztvevők belülről megélik. Úgyhogy én is beszálltam kicsit, de aztán úgy éreztem, hogy ez nekem most mégiscsak sok, túl káoszos, és a nappalink bármennyire tágas, mégsem egészen alkalmas erre. Jobbnak láttam, ha én inkább kivonulok ebből. 🙂 Aztán amikor vége lett a játéknak, a 12,5 éves fiam is megjegyezte, hogy ez mennyire jól esett neki. Magától elég nehezen mozdul, de az ilyen bulikba mindig könnyű bevonni.
Most megint elhatároztam, hogy jó lenne ezt sokkal rendszeresebbé tenni, remélem ezúttal sikerül is. 😉
