A hétvégén részt vettem a Kapcsolódó Nevelés oktatók regionális találkozóján. Ez részben szakmai továbbképzés, részben önismereti munka, illetve a kettő össze is fonódik. Ez a második alkalom, hogy ilyenen részt vettem, úgyhogy már nem is az volt a legnagyobb flash, hogy mennyire jó 3 napig ilyen támogató közegben lenni, és tartalmas beszélgetéseket folytatni a világ minden tájáról érkező emberekkel. Erre már számítottam, tudtam, hogy megint így lesz. A legnagyobb élmény most a birkózás volt.
Tavaly sokáig csak néztem a résztvevőket, és azt éreztem, hogy ez nagyon ijesztő, valaki meg fog sérülni. Nem mertem kipróbálni. Aztán Ravid, az esemény vezetője többször odajött hozzám, és kedvesen invitált, biztosított, hogy semmi bántódásom nem eshet, ez ugyanolyan, mint amikor a gyerekekkel játszunk, az ő erejéhez igazítjuk az erőnket. Végül nagy nehezen ráálltam, és azt kértem, hogy hadd lökjem le a szőnyegről. És hogy ne tanúsítson túl nagy ellenállást. Akkor ennyivel tudtam megbirkózni.
Idén kifejezetten vártam ezt a lehetőséget, ki akartam próbálni, hogy milyen teljes erővel küzdeni. Azt kértem, hogy szorítson le a földre, majd végül engedjen kiszabadulni. Minden erőmet bevetettem, óriási élmény volt, egy cseppet sem volt félelmetes. Tudtam, hogy Ravid erősebb nálam, mégsem éreztem, hogy hagyna nyerni, hogy ne tekintene egyenrangú partnernek. Nagyon fontosak ezek a tapasztalatok abból a szempontból is, hogy jobban át tudjuk érezni, hogy mit éreznek a gyerekek. Megéreztem, hogy tényleg mennyire fontos az, amiről folyton beszélünk, és igyekszem is így csinálni: hogy amikor játszunk velük, akkor annyi ellenállást tanúsítunk (akár fizikai, akár szellemi játékról van szó), amennyire éppen szükségük van. Ha épp nagyon gyengének és gyámoltalannak érzik magukat, akkor lehet az is elég, ha csak ránk fújnak és mi eldőlünk. De lehet, hogy pont arra lesz szüksége, hogy teljes erejéből nekünk essen, és csak az utolsó pillanatban dőljünk ki, mielőtt végleg elfogy az ereje. Ezt fogjuk érezni. És az az érdekes, hogy közben nincs az az élménye, hogy hülyére vettük, éppen ellenkezőleg. Ezt sokszor kérdezitek, hogy nincs-e egy ilyen oldala a nyerni hagyásnak, én ezt most a másik oldalról is megtapasztaltam, hogy ha jól csináljuk, akkor nincs.
Azt is megéreztem, hogy mennyire fontos a testi erőnket használni, megérezni a testünk hatékonyságát, a felgyülemlett napi stresszt, és a tehetetlenségből fakadó rossz érzéseket ilyen módon levezetni, átfordítani. Természetesen nem úgy, hogy egy nálunk gyengébb ellen fordítjuk az erőnket.
Nyugodtan megkérhetjük a párunkat, vagy egy barátunkat, hogy ilyen módon birkózzon velünk, a szabályokat tisztázva, és figyeljünk arra, hogy szükség lehet arra, hogy utána Páros meghallgatásban dolgozzunk a birkózás közben feljövő érzéseinken.
A személyes programjaimban mindig vannak ilyen saját élményes gyakorlatok, sokkal többet érnek, mint a duma. Ha érdekel személyes program Gyömrőn, írj nekem!
