Amikor egy kisbaba, kisgyerek sok-sok figyelmet és energiát követel tőlünk, gyakran elhangzanak ezek a kifejezések: többemberes baba, akaratos gyerek. Amikor sokat sír, nehezen alszik, nem lehet letenni, nem lehet egyedül hagyni, semmi se jó, mi pedig már teljesen kimerültünk és azon őrlődünk, vajon mit csinálunk rosszul, jelenthetnek némi megnyugvást és magyarázatot ezek a címkék. De nézzük mit is takarnak ezek a kifejezések és mi az, ami igazán segíthet.
A többemberes babák egyes nézetek szerint tulajdonképpen csak erőteljesebben követelik amire minden babának szüksége van (testkontaktus, társaság, érdekes ingerek). Bizonyos értelemben tulajdonképpen minden baba többemberes. Hiszen egyetlen ember nem tudja a baba minden igényét kielégíteni. Különösen a gyerekágyas időszakban nem lenne szabad az anyákat magukra hagyni, de sajnos a jelen társadalmi berendezkedésünk olyan, hogy szerencsés az az anya, aki legalább az első hetekre kap segítséget. A valódi szükségletünk pedig az lenne, hogy soha ne maradjunk egyedül. Nem a mi hibánk tehát, ha nem megy, ha úgy érezzük, ez már mégiscsak túlzás, hogy folyton ugráltat, egy percre sem ülhetünk le.
Az, hogy egy baba mennyire erőteljesen követeli a jussát, attól is függ, hogy milyen temperamentummal született. A temperamentumból 3-féle van: könnyű, lassan felmelegedő, és nehéz. Vannak gyerekek, akik könnyebben alkalmazkodnak különféle eltérő környezeti jellemzőkhöz – beleértve a szülő nevelési stílusát is. Más gyerekekhez pedig nehezebb megtalálni a kulcsot, különösen ha mi szülők más vérmérsékletűek vagyunk, mint ő. Egy baba akkor is lehet sírósabb, vagy az átlagosnál nehezebben alkalmazkodó, ha addigi életében nehéz dolgok történtek vele. Akár több kisebb, akár nagyobbak. Ez megint olyan dolog, amiről nem tehet sem ő, sem mi. Nem tehetünk róla, ha nehéz volt a születése, ha baleset érte, ha komolyabb orvosi beavatkozásra volt szüksége, ha meghalt egy hozzátartozónk, amit nehezen dolgoztunk fel, vagy bizonytalan anyagi helyzetbe kerültünk, ami miatt sokat voltunk feszültek. Természetesen ha éppen benne vagyunk hasonló változásokban, nehézségekben, az is rányomja a bélyegét az ő viselkedésére is.
Rátérve a picit nagyobbakra, amikor már inkább akaratosnak szoktuk nevezni ha sok figyelmet követelnek: van, hogy egyszerűen szintén csak arról van szó, hogy erőteljesebben juttatja kifejezésre a szükségleteit. Minden gyereknek van egy természetes törekvése, hogy a világot felfedezze, mindent kipróbáljon, ami természetesen sokszor akadályba ütközik. Vannak gyerekek, akik könnyebben elfogadják, hogy ezt most nem lehet, mások jobban küzdenek. Ebben az esetben is van egy veleszületett faktor, és van környezeti hatás is (amibe ugye mi magunk, és a hozzáállásunk is beletartozik.)
Egy gondolat a címkékről: pszichológusként megtanultam az ember fejlődését különböző szakaszokra osztani. Amiben van igazság, de sokat már felülírtam. Pl. a dackorszak egy sokkal kevésbé körülhatárolt dolog, mint aminek a tankönyvek szerint tűnik. Ugyanezt érzem a többemberes baba, akaratos/dackorszakos gyerek, kiskamasz, nagykamasz kifejezésekről, amikkel nagyjából a teljes felnőtté válásig terjedő időszakot le lehet fedni. Gyakran hallom már 6 éves gyerekekről is, hogy már kiskamasz, 5 évesről meg hogy még mindig dackorszakos. (Férjemmel viccelődtünk, amikor a legkisebb gyerekünk 2 évesen ellenkezett, hogy na, már ez is kamaszodik :D) Sokszor azt érzem, hogy ezek csak olyan címkék, amivel azt akarjuk kifejezni, hogy a gyerek folyton olyasmit akar, amit én nem, ami nekem kényelmetlen, nem akarom megengedni, esetleg számomra nem megfelelő módon fejezi ki. Természetes, ha szeretnénk magyarázatot az érthetetlennek tűnő, és számunkra kimerítő viselkedésre. Bizonyos szempontból lehet könnyebbség, ha rá tudunk húzni a jelenségre egy címkét, de az is előfordulhat, hogy inkább eltávolít minket egymástól, és sokszor megoldást nem nyújt azon kívül, hogy túl kell élni. De ha tudjuk úgy nézni, hogy a gyerek egyszerűen csak a természetes igényét fejezi ki: felfedezni a világot, dönteni az őt érintő dolgokkal kapcsolatban, kifejezni, ha valami nem jó neki – akkor tudunk abban partnerek lenni, hogy mindkettőnknek jó megoldást találjunk. És hogy hogyan:
Először is nekünk erről meghallgatás (Páros meghallgatás): Milyen érzés nekem, amikor a gyerekem így viselkedik? Kire emlékeztet? Mikor éreztem magam hasonlóan? Gyerekkoromban a szüleim hogyan reagáltak, ha így viselkedtem, ha egyáltalán mertem ilyet csinálni? Mitől félek, mi lesz a hosszú távú következménye, hogy ő most ilyen? (Beszól majd a tanárnak? Senki nem fogja szeretni?) Egyébként vannak akik meg azon aggódnak, hogy a gyerekük túlságosan alkalmazkodó, hogyan fog majd kiállni magáért. Mindkét esetben fontos, hogy az irracionális félelmektől megszabaduljunk, így tudjuk csak majd elfogadni olyannak, amilyen.
Összefoglalva, a kérdések, amiket érdemes feltennünk magunknak:
– Tényleg extra igényű a gyerekem? Vagy csak arról van szó, hogy szülőnek lenni a mai életkörülményeink között borzasztó nehéz, és ezért olyan fárasztó, nem azért, mert valami baj van vele? Ha az utóbbiról van szó, kérjünk több segítséget, keressünk támogató közeget. Amikor a legnagyobb gyerekem pici volt, meg voltam róla győződve, hogy különösen akaratos és nehéz temperamentumú baba. Aztán amikor voltam vele babakutatóban (a tudomány szolgálatában), kiderült, hogy tök átlagos. Nem akartam elhinni! Aztán amikor megismerkedtem a Kapcsolódó Neveléssel, megértettem, hogy miért is éreztem olyan nehéznek a kisbabás létet. Ma már evidensnek tűnik, de akkor nem volt az: egyetlen felnőtt egyszerűen nem tudja kielégíteni egy baba minden igényét, úgy, hogy közben a sajátjáról és még egyéb feladatairól is gondoskodnia kellene. Talán hihetetlennek tűnik, de már az is sokat tud segíteni, ha valakinek elmondhatjuk, hogy ez mennyire nehéz, mennyire kimerültek vagyunk, mennyire nem így képzeltük ezt az egészet. A helyzet elfogadásában és átkeretezésében segíthet az is, ha belegondolunk, hogy azok a tulajdonságok, amiket egy picinél „rossz”-nak tekintünk, azok felnőttkorban nagyon is elvárt tulajdonságok pl. céltudatos, kitartó, önálló, maga útját járja, jó érdekérvényesítő. És sajnos az nem működik, hogy gyerekkorban letörjük ezeket, 18 éves korra meg varázsütésre jelenjenek meg.
– Ha tényleg az átlagosnál nyűgösebb, akaratosabb: amúgy jól van? Tud elmélyülten játszani? Sokszor azért rugalmas és együttműködő? Tud nevetni? Ha igen, akkor próbáljunk örülni neki, hogy ilyen gyerekünk van, és keressünk magunknak több támogatást. Alapesetben egy átlagosnál akaratosabb gyerek nem igényel különleges eszközöket, pontosabban minden gyereknek arra a bánásmódra lenne szüksége, amit az akaratos gyerekek nevelésénél a pozitív módszerek javasolni szoktak pl. kezeld partnerként, ne büntesd. (Vannak gyerekek, akik nem tiltakoznak a büntetés ellen, de attól még az nekik sem jó.)
– Ha a fenti kérdésekre nem a válasz: egész nap nyűglődik, mindig a kívánságát lesem, mégsem jó soha semmi, akkor lehet, hogy ezt a viselkedést a sok felgyülemlett rossz érzés okozza. Ez sok-sok tényezőből fakadhat a mindennapi apróságoktól kezdve a fejlődés okozta frusztrációkon át a traumatikus eseményekig. És amivel segíthetünk neki, hogy jobban legyen (és ezáltal kevésbé viselkedjen „akaratosan”) az tulajdonképpen a Kapcsolódó Nevelés összes eszközének a használata.
A Gyerekidővel erősítjük a kapcsolatunkat, a Sírás meghallgatásával megszabadulhat a rossz érzésektől, a Nevetés meghallgatásával nő az önbizalma, a Szelíd határszabással pedig úgy tudjuk megállítani a nem kívánatos viselkedést, ami után mindketten jobban fogjuk érezni magunkat. És természetesen a Páros meghallgatás nekünk, hogy mindezt végig tudjuk csinálni. Ez így most néhány mondatba összesűrítve nagyon egyszerűen hangzik, valójában természetesen nagyon nagy munka, amihez elengedhetetlen, hogy támogatást kapjunk. Ha szeretnél ehhez segítséget kapni, ajánljuk 6 alkalmas tanfolyamainkat, a folyamatos szintentartáshoz és támogatáshoz pedig érdemes belépni a Kapcsolódó Klubba.
– Ha szülői megérzésünk azt súgja, hogy a gyerekünknek valami olyan extra nehézsége van, ami orvosi, szakemberi segítséget igényel, halljuk meg ezt a hangot, járjunk utána, keressük meg azokat a szakembereket, akikben megbízunk. Ebben a folyamatban is nagy segítségünkre lehet a Páros meghallgatás, hogy segítsen eldönteni, hogy merre menjünk, és akkor is, ha végül valóban fény derül valamilyen nehézségre.
Bárhogy is, a Kapcsolódó Nevelés eszközei nagyon nagy segítségünkre lehetnek, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább, a gyerekünk minden energiánkat leszívja, és úgy tűnik, egyszerűen semmi nem válik be.
Ha kérdéseid vannak, szeretnél többet tudni erről a témáról, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
Vagy nézd meg, hogy az aktuális programjaim között van-e előadás, vagy műhelymunka, aminek ez a téma a fókusza.
