Nem könnyű gyerekekkel vásárolni, különösen decemberben, amikor a boltok tele vannak édességgel és játékokkal. Néha jó megoldás otthon hagyni őket, míg mi gyorsan elintézzük a vásárlást, de ezt nem mindig tudjuk megtenni, és nem is kell. Amellett, hogy sokat tanulhatnak belőle, jó közös élmény is lehet. A Kapcsolódó nevelésnek vannak ötletei arra, hogy hogyan.
Először is nézzük, mi minden lehet amögött, ha egy gyerek nagyon szeretne valamit. Lehet, hogy tényleg pont azt a dolgot szeretné. Mondjuk olvas egy könyvsorozatot, és éppen megjelent a következő része. De lehet az is, hogy az utóbbi időben kevesebbet tudtunk vele kapcsolódni, és csak azt érzi, hogy valami hiányzik, “valami kell nekem”. Azt hiszi, hogy ha kap még egy plüsst, akkor jobban lesz. Gyakran pedig igazából azért “akar” mindenképp valamit, mert valami régi hiányérzet idéződik fel benne, amitől hirtelen úgy érzi, muszáj, hogy megkapja azt a kisautót. És sokszor a gyerekek valami olyasmit kérnek, amire tudják, hogy nem-et fogunk mondani, amin végre kiborulhatnak, és a segítségünkkel megszabadulhatnak sok rossz érzéstől. (Erről bővebben az Akarom! c. cikkünkben olvashattok)
Amikor valamit nem tudunk, vagy nem akarunk megvenni, akár mert nincs rá pénzünk, akár mert felismertük, hogy a gyerekünknek igazából nem is arra van szüksége, akkor nagyon jó, ha meg tudjuk hallgatni az ezzel kapcsolatos rossz érzéseit, szomorúságát, csalódottságát.
De nem mindig szeretnénk balhét a bolt kellős közepén, és időnk sincs mindig arra, hogy megvárjuk, amíg a gyerek teljesen kisírja magát és minden rossz érzést kitakarít magából.
Ezért összeszedtem néhány tippet arra, hogyan tudjuk kezelni, ha a gyerekünk mindenre vágyakozik, mindent szeretne megvetetni.
1. Játsszuk túl a szerepünket. Egyik alkalommal téli ruhákat kellett venni a gyerekeknek, amitől előre féltem. Nem szívesen próbálnak, rámondják, hogy jó, csak hogy előbb szabaduljanak, vagy mert annyira tetszik nekik, aztán kiderül, hogy kicsi, nagy, valamiért nem jó. Rohangálnak, mindent levesznek, megnéznek, a legkisebb meg egy idő után elunja magát. És persze mindent szeretnének, főleg a lányom. Ezen tudtam egy jót dühöngeni és amikor odaértünk az első boltba, ahol rögtön a bejáratnál ki volt téve egy csomó játék, már a feszültségem egy részétől megszabadulva odamentem és mindegyikre rámutattam egy zsémbes szülő vicces szerepében: ezt nem vesszük meg, és ezt sem, és ezt sem. Nevettek rajta, és maguktól mentek a ruhákhoz. Egy másik boltban pedig odamentem egy unikornishoz amit a lányom észre sem vett, és eljátszottam ugyanezt. Nem, nem veszünk most unikornist. Újabb nevetés és nagyjából harmadikra megtaláltuk a megfelelő bakancsot, ami nem volt se rózsaszín, se csillogós, először nem tetszett a lányomnak, de kb. fél perc alatt elfogadta, hogy ez vagány, praktikus és nem is annyira drága.
2. Beszélgessünk róla, miért szeretnék. Sokszor amikor a gyerekeink szeretnének valamit, mi azonnal rákezdünk a mondókánkra, hogy ne viccelj, ez túl drága, minek ez neked, neked mindig csak kell valami stb. Emögött sokszor az az érzés bújik meg, hogy igazából szeretnénk, ha bármit megvehetnénk nekik, de nem tehetjük meg, vagy hogy a mi kívánságainkat is gyakran semmibe vették. Érdemes ezeken az érzéseken Páros meghallgatásban dolgozni. És aztán lelassítani és egyszerűen csak meghallgatni, hogy ő most ezt szeretné, elismerni, hogy ez tényleg mennyire jópofa, érdekes, szép, biztosan nagyon finom, és milyen jó lenne, ha ezt meg tudnánk venni. Azt is hozzátehetjük, hogy lehetséges, hogy egyszer meg tudjuk venni. Magam is meglepődöm sokszor rajta, hogy egy ilyen beszélgetés elég is és nem kezdenek követelőzni, hogy márpedig az nekik kell, hanem egyszerűen megyünk tovább.
3. Választhasson bármit a megbeszélt keretből. Ha együtt vásárolunk én meg szoktam engedni, hogy valamit válasszanak, persze bizonyos értékhatárig. Akár többet is. Hiszen én is veszek olyan dolgokat, amit csak úgy szeretnék, de nem volt rajta a listán, illetve ők is beleszólhatnak abba pl., hogy mit együnk. Sokszor nehezen állom meg, hogy általam értelmesnek gondolt dolgok felé terelgessem a választásukat. De ha tényleg azt vehetnek, amit csak szeretnének, az elég jól szokott elsülni, és szinte mindig találunk valami olyat, ami belefér a keretbe és nagyon tetszik nekik. Egy alkalommal a lányom egy plüsst szeretett volna, amivel kapcsolatban először erős ellenérzéseim voltak. De aztán láttam, hogy mennyire szeretné, és hogy az én érveim semmit nem jelentenek a számára. Találtunk egy kis delfint, ami aztán legalább 2 hétig első számú kedvenc volt és később is gyakran előkerült.
4. „Stoppolás”. Ezt még otthon tudjuk játszani. Nem tudom kinek van meg ez a játék, az én gyerekkoromban sokat játszottuk. Az ötlet onnan jött, hogy bedobtak a postaládánkba egy olyan játékkatalógust, amiben a gyerek matricákkal bejelölhette, hogy melyiket szeretné. Igazi szülőbarát marketing, igaz? Az én gyerekkoromban még nem voltak ilyen reklámújságok, voltak viszont vastagabb katalógusok, amiből stoppoltunk. Ez azt jelentette, hogy amire rácsapunk a kezünkkel, azt szeretnénk, az lesz a miénk. Aztán ezt úgy is játszottuk, hogy valaki lapozott, és mi gyorsan, már látatlanban stoppoltunk, és azon nevettünk, hogy kinek mit sikerült így „megszereznie”. Ezt a játékot játszhatjuk a gyerekeinkkel, biztosan nagyokat nevetnek majd, ha mi lestoppolunk magunknak mondjuk egy szemeteskukát, vagy egy zacskó sót. Sírhatunk is, hogy nekünk csak ez jutott.
5. “Most nem vesszük meg, majd megbeszéljük.” Van az a helyzet, amikor azonnali megoldás kell. Lányom még csak 3,5 éves volt, a fiam 5, amikor egyedül repülővel utaztam velük. Nagyon izgultam, hogy elérjük a gépet, és hogy egyáltalán hogy lesz ez az egész. Persze át kellett haladnunk egy shopon, meg vizet is kellett vennünk, a lányom pedig meglátott egy nagy dobozos csokit. Amire még ha nem is sajnáltam volna a pénzt, nem fért volna bele a csomagunkba. Úgy éreztem, hogy képtelen vagyok most ebben a helyzetben meghallgatni, ha határt szabok, de megvenni se tudjuk. És felkapni se tudtam a sok csomag miatt. Úgyhogy azt mondtam neki, hogy most nem vesszük meg, de visszafele megbeszéljük. Tudtam, hogy hazafele se fogom megvenni, de időt akartam nyerni. Sírt, de elfogadta és jött tovább. Visszafele már sokkal nyugodtabban utaztunk és a boltban egyszerűen csak nyugtázták, hogy igen, ott van ugyanaz a nagy doboz csoki, amit odafele láttunk. De már nem akarta, hogy megvegyük, mást választott, az apukájának is vittünk haza ajándékot.
Fontos tudni, hogy ezek a trükkök néha csak elodázzák a balhé kirobbanását, de az adott helyzetet megmenthetik. A gyerekek okosak, úgyis meg fogják teremteni azt a helyzetet, amikor kiborulhatnak, ha éppen arra van szükségük. Nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy vele legyünk ezzel az érzéssel.
Kellemes vásárlást! 🙂
Ha kérdéseid vannak, szeretnél többet tudni erről a témáról, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
Vagy nézd meg, hogy az aktuális programjaim között van-e előadás, vagy műhelymunka, aminek ez a téma a fókusza.
