Címke: Nevetésmeghallgatás

Posted on by — 1 hozzászólás

Márpedig én most zuhanyozni fogok!

Sokszor mondom, hogy a Kapcsolódó Nevelés nekem alapvetően egy magabiztosságot ad, rengeteg különböző megoldásból válogathatok, valamelyik csak beválik, ha meg nem, akkor is tudom, hogy van megoldás, csak lehet, hogy ebben a pillanatban nem jöttem rá, vagy nem tudom megcsinálni. Van kitől tanácsot kérnem, és mindig ott van a Páros meghallgatás eszköze, ami segít kibogozni, hogy miért is nehéz most ez, és rájönni a saját megoldásomra.

Mondok egy egyszerű, mindennapi példát. Kettesben voltunk otthon a kicsivel, aki lassan 3 éves lesz. Szerettem volna lezuhanyozni, de ő nem engedett. Először játszottam vele, amit ő szeretett volna (nem Gyerekidő, csak úgy lazábban). Ezzel töltjük a gyerek szeretettankját, ami után sokszor könnyebben elengednek. De még mindig kapaszkodott belém, amikor el akartam menni a fürdőszobába, úgyhogy azt játszottuk, ahogy ült az ölemben, hirtelen elengedtem, hogy hátraessen, majd elkaptam. Ez nagyon tetszett neki, nagyokat kacagott, én meg fokoztam a hatást különböző sebességekkel és variáltam a váratlansággal. Ez egy szuper játék szeparációra, a nevetés oldja a feszültséget, és megéli kicsiben, hogy újra és újra elengedem, majd mindig elkapom.

És közben arra gondoltam, hogy ha törik ha szakad, én nemsokára elmegyek zuhanyozni, legfeljebb viszem magammal, és ott sír a fürdőszoba padlóján 2 percig. Ha úgy sír két percet, hogy közben a távolból is empatikusan hallgatom, majd utána közel megyek és úgy panaszolhatja el, hogy mennyire felháborító, hogy így otthagytam, azzal nem okozok törést. Visszaemlékeztem, hogy mennyire nehéz volt annak idején még azzal a tudattal benne lenni ezekben a helyzetekben, hogy már annyira elegem van ebből, hogy még a fürdőszobába se mehetek, amikor akarok, mit találjak még ki, hogy végre békén hagyjon egy kicsit. És ilyenkor persze a gyerek még jobban ragaszkodik, ördögi kör.

És aztán a játék végén végül elengedett, jött velem, de nem sírt, hanem ott még kukucsolni kellett vele, de ez már elfogadható kompromisszum volt számomra, hogy lezuhanyozzak. Hosszú út persze idáig eljutni, de a sok-sok Páros meghallgatás, és az, hogy egyszerűen elkezdjük használni ezeket az eszközöket és egyre több tapasztalatot gyűjtünk arról, hogy ez működik, áthuzalozza az agyunkat, és egyre több helyzetben leszünk nyugodtak és magabiztosak.

Ha szeretnéd megtanulni ezeket az eszközöket, leginkább a 6 és 12 alkalmas tanfolyamokat ajánlom. Nézd meg a programok között, hogy indul-e mostanában ilyen csoport. Ha nem, egyéni konzultációra is van lehetőség.

Posted on by — Hozzászólás most!

Birkózni jó!

a boy wrestling with an athlete

A hétvégén részt vettem a Kapcsolódó Nevelés oktatók regionális találkozóján. Ez részben szakmai továbbképzés, részben önismereti munka, illetve a kettő össze is fonódik. Ez a második alkalom, hogy ilyenen részt vettem, úgyhogy már nem is az volt a legnagyobb flash, hogy mennyire jó 3 napig ilyen támogató közegben lenni, és tartalmas beszélgetéseket folytatni a világ minden tájáról érkező emberekkel. Erre már számítottam, tudtam, hogy megint így lesz. A legnagyobb élmény most a birkózás volt.

Tavaly sokáig csak néztem a résztvevőket, és azt éreztem, hogy ez nagyon ijesztő, valaki meg fog sérülni. Nem mertem kipróbálni. Aztán Ravid, az esemény vezetője többször odajött hozzám, és kedvesen invitált, biztosított, hogy semmi bántódásom nem eshet, ez ugyanolyan, mint amikor a gyerekekkel játszunk, az ő erejéhez igazítjuk az erőnket. Végül nagy nehezen ráálltam, és azt kértem, hogy hadd lökjem le a szőnyegről. És hogy ne tanúsítson túl nagy ellenállást. Akkor ennyivel tudtam megbirkózni.

Idén kifejezetten vártam ezt a lehetőséget, ki akartam próbálni, hogy milyen teljes erővel küzdeni. Azt kértem, hogy szorítson le a földre, majd végül engedjen kiszabadulni. Minden erőmet bevetettem, óriási élmény volt, egy cseppet sem volt félelmetes. Tudtam, hogy Ravid erősebb nálam, mégsem éreztem, hogy hagyna nyerni, hogy ne tekintene egyenrangú partnernek. Nagyon fontosak ezek a tapasztalatok abból a szempontból is, hogy jobban át tudjuk érezni, hogy mit éreznek a gyerekek. Megéreztem, hogy tényleg mennyire fontos az, amiről folyton beszélünk, és igyekszem is így csinálni: hogy amikor játszunk velük, akkor annyi ellenállást tanúsítunk (akár fizikai, akár szellemi játékról van szó), amennyire éppen szükségük van. Ha épp nagyon gyengének és gyámoltalannak érzik magukat, akkor lehet az is elég, ha csak ránk fújnak és mi eldőlünk. De lehet, hogy pont arra lesz szüksége, hogy teljes erejéből nekünk essen, és csak az utolsó pillanatban dőljünk ki, mielőtt végleg elfogy az ereje. Ezt fogjuk érezni. És az az érdekes, hogy közben nincs az az élménye, hogy hülyére vettük, éppen ellenkezőleg. Ezt sokszor kérdezitek, hogy nincs-e egy ilyen oldala a nyerni hagyásnak, én ezt most a másik oldalról is megtapasztaltam, hogy ha jól csináljuk, akkor nincs.

Azt is megéreztem, hogy mennyire fontos a testi erőnket használni, megérezni a testünk hatékonyságát, a felgyülemlett napi stresszt, és a tehetetlenségből fakadó rossz érzéseket ilyen módon levezetni, átfordítani. Természetesen nem úgy, hogy egy nálunk gyengébb ellen fordítjuk az erőnket. 

Nyugodtan megkérhetjük a párunkat, vagy egy barátunkat, hogy ilyen módon birkózzon velünk, a szabályokat tisztázva, és figyeljünk arra, hogy szükség lehet arra, hogy utána Páros meghallgatásban dolgozzunk a birkózás közben feljövő érzéseinken.

A személyes programjaimban mindig vannak ilyen saját élményes gyakorlatok, sokkal többet érnek, mint a duma. Ha érdekel személyes program Gyömrőn, írj nekem!

Posted on by — Hozzászólás most!

Kánikulában játékosan

Fagyizás 3 gyerekkel 40 fokban (3 hó, 5 év, 7 év), nem a kedvenc programom. A fagyi csöpög, a gyerekek ragadnak, ha jön egy darázs, a középső pánikba esik, a kicsi meg nem alszik, pedig direkt akkor indulunk, amikor már álmos, hogy pont elaludjon, mire odaérünk, de nem, nem alszik el, viszont nyűgös. Ráadásként utálom, amikor mások látják, hogy hülyén viselkedem a gyerekeimmel.

Ezt a helyzetet már csak valami jó játék tudja oldani, ami spontán jött. Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, mennyi az idő. A nagy megkérdezte, hogy kiírom-e a fészbúkra. Persze, kiírom, mondtam kaján vigyorral. Vagy mi lenne, ha a híradóban mondanák be, vetette fel a nagy. Na erre elkezdtem mondani híradós stílusban, hogy éppen mi történik. Persze nevettek. A slusszpoént a nagy tette rá Szellő István stílusában: Kérem ne vigyék a gyerekeiket fagyizni. 😃 Így aztán a fagyizás mégis egy jó program lett, és nem veszekedésbe torkollt. Ki tudtam adni magamból, hogy mi az ami bosszant, de játékosan, oldva a feszültséget.

Ha Te is szeretnél játékosabb lenni, nézd meg a programjaim között, indul-e most ilyen témájú, vagy vedd meg a Hogyan legyek játékosabb szülő c. digitális kiadványomat.

Posted on by — Hozzászólás most!

Pelenkázás – küzdelem helyett nevetés

Kislányomnak, mint a legtöbb gyereknek, nem a kedvenc időtöltése a pelenkázás, a legritkább eset, hogy első szóra jön és nyugodtan fekszik végig, amíg a művelet tart. 

Mostanában egy műanyag pelenkázó lapot teszek a földre, azon pelenkázom. Villőnek egy időben az volt az időhúzó taktikája, hogy közölte, hogy nem jól raktam le a lapot, mert a matricának a másik oldalon kell lenni. Ha megfordítottam, akkor meg persze úgy nem volt jó. 

Ez persze elég idegesítő volt, de egy alkalommal voltam olyan hangulatban, hogy sikerült ebből játékot csinálni. Belebújtam egy akaratos kislány szerepébe, és én is fordítgatni kezdtem a lapot: „így akarom”. Mire persze ő megint fordított rajta egyet. Akkor én egyre bonyolultabb módon kezdtem össze-vissza forgatni a lapot, majd a végén rácsaptam. 

Ez nagyon tetszett Villőnek, nagyokat nevetett, és ő is próbálta hasonló módon forgatni a lapot. Egy idő után feladtam és beleegyeztem, hogy legyen úgy, ahogy ő szeretné, és akkor már szépen lefeküdt a pelenkázóra és hagyta magát pelenkázni. Persze nem tartott így sem a szokásosnál rövidebb ideig a pelenkázás, de ami igazán fontos: jót mulattunk, és nem harcoltunk közben. 

Később Villő pelenkázástól függetlenül is többször elővette a pelenkázó lapot és hívott, hogy játszunk „így akarom, úgy akarom”-ot.