Posted on Hozzászólás most!

Hogyan „veszem rá” a gyerekeket, hogy rakjanak rendet?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy mit tegyünk, ha már kapcsolódtunk, játszottunk, a gyerek mégsem hajlandó elpakolni?

Erre a válaszom nagyon összetett, valaki más már megírta egy szuper cikkben, elég hosszú, de nagyon érdemes elolvasni. Azt hiszem már egész jól alkalmazom a leírtakat, pár napja ugyanis ez történt: társasoztunk este egy olyan játékkal, aminek rengeteg apró alkatrésze van. Amikor vége volt a játéknak, és következett volna a közös elpakolás (ebből amúgy többnyire nincsen már gond a nagyobb gyerekeimmel, de a kicsi azért még sokszor kihúzza magát). Mivel elég késő volt, mondtam, hogy hagyják csak, majd én elpakolok, menjenek vacsorázni. Így is lett. És amikor a vacsora végén a kicsi jött vissza a szobába, és látta, hogy pakolom el a játékot, megkérdezte, hogy segítsen-e. Én meg mondtam, hogy ha szeretne, akkor igen. És együtt fejeztük be.

Eszembe jut egy másik történet: járunk táncra, és amíg várakozunk az órák között, társasozni szoktunk. 4-5 darabot is szoktunk vinni, hogy legyen miből választani. És sokszor én hozom a szatyrot. Annyira nem nehéz amúgy, de a lányom sokszor nem szívesen hozza. Valamelyik nap, amikor láttam rajta, hogy megint nincs kedve hozni, elvettem tőle, és viccesen ezt mondtam: „Bezzeg játszani tudtál vele, de hozni azt már nem!”. Tök oké nekem amúgy, hogy én hozom, hiába vagyok én is fáradt, meg van elég cuccom, én vagyok a felnőtt, nagyobb és erősebb vagyok. Ez nem az ő kizárólagos dolga, attól mert alapvetően miatta játszunk (ez nem teljesen igaz amúgy, én is szeretek velük játszani, de van, hogy inkább olvasnék mondjuk), és én nem vagyok a „csicskája”, ha én viszem, hanem most éppen nekem van hozzá több energiám.

Vagy amikor a kicsi a földre dobja a kabátját, amikor hazaérünk, nem hívom vissza, és nem vetetem fel vele. Felesleges körnek érzem, fogom, felteszem a fogasra, ennyi. Legfeljebb szólok neki, hogy megint a földön van a kabátja, többnyire viccelődve. Bízom benne, hogy ő is megtanulja majd, mint ahogy a tesói is felakasztják a kabátjukat. A legnagyobb már ki is mossa a ruháját, ha nincs tiszta, és valamiért kiemelten fontos neki, hogy másnapra legyen.

Ha Te is új alapokra szeretnéd helyezni a kapcsolatodat a gyerekeiddel, hogy végül a mindennapok sokkal gördülékenyebbek legyenek, szeretettel várlak a 6 alkalmas szülőcsoportjaimba!

Posted on Hozzászólás most!

A kamaszok tényleg lusta hálátlan dögök?

Amikor egy kamasz gyereket megkérünk valamire: pakolja ki a mosogatógépet, csináljon némi rendet a szobájában, esetleg álljon neki a tanulásnak, gyakran világfájdalom ül ki az arcára, morog, puffog, nincs kedve, aztán esetleg nagy duzzogva megcsinálja. Bennünk meg ez gyakran olyan érzéseket vált ki, hogy nem igaz, hogy ennyit nem tud megtenni, igazán elég nagy már, hogy ne mi szolgáljuk ki folyton, még mindig, és különben is, hogy képzeli, hogy így szól hozzánk.

Aztán váratlanul adódhat olyan helyzet, amikor kiderül, hogy valójában nem a segítőkészség és az empátia hiányzik belőle. Tegnap este az 5 éves hirtelen fájdalmasan sírni kezdett, lehetett tudni, hogy valami baleset érte. Kiderült, hogy az állát ütötte be, és elég mély seb keletkezett. Az ölembe vettem (miután azért egy kicsi kioktattam – sajnos – mert ezért már tényleg annyiszor szóltam, hogy ne ugrabugráljon az asztal felett). Próbáltam felmérni, hogy mekkora lehet a baj. Ideges voltam, mert apa pont elment bulizni, és volt még egy nagy feladatom, amit muszáj volt még aznap megcsinálnom. Hogy vajon összeforr-e ez így szépen, muszáj-e kitennünk most magunkat az ügyeleten várakozásnak és az orvosi beavatkozás esetleges traumájának. És közben odaugrott a 12 éves nagy, akit amúgy elég nehéz bármivel is kirobbantani a számítógép elől, hogy kell-e valamit segíteni. Ha ilyen helyzetben kérem, hogy segítsen, akkor mindig jön is, és sokszor ezt teljesen magától is teszi. Ez egy olyan ügy volt, amiben számára egyértelmű volt, hogy segít.

Mi különbözteti meg a mosogatógép kipakolását attól, hogy szerezzen fertőtlenítőt és sebtapaszt, hogy addig én tudjam a kistesót meghallgatni, vigasztalni? A válasz kigondolását most rátok hagyom. 🙂 Illetve szeretettel ajánlom ezt a cikket arról, hogyan tudjuk elérni, hogy (kamasz) gyerekeink segítsenek a házimunkában – ebben is találtok válaszokat.

Ha éppen a kamaszoddal küzdesz, kérdéseid vannak, nézd meg, hogy lesz-e a közeljövőben ezzel a korosztállyal kapcsolatos program. Vagy kereshetsz egyéni konzultáció céljából is.