Ez volt az első eszköz, amiről hallottam egy Kapcsolódó Nevelés előadáson Egry Zsuzsitól. Egészen addig azzal próbálkoztam, hogy valahogy elkerüljem a sírást, hisztit* – ha nem sikerült, akkor pedig mindenáron valahogy megnyugtatni a gyerekemet.
Azon a sok évvel ezelőtti előadáson megtudtam, hogy a sírás és a hiszti jó. Veleszületett öngyógyító folyamatok, amik segítenek megszabadulni a nehéz érzésektől, feszültségektől. Ez a gyógyító erő pedig akkor érvényesül a leginkább – gyerekeknél kizárólag úgy – ha ott van mellettünk egy másik ember, aki eléggé biztonságos, aki eléggé jól van éppen, és így képes megtartani minket ebben az érzelmi viharban. Tulajdonképpen az ő nyugodt idegrendszere lesz az, ami leszabályozza a miénket is – ezt koregulációnak hívjuk szakszóval. Ez a nyugodt, magabiztos jelenlét segít elhinni, bármilyen nehéz is most, hogy végső soron minden rendben van, nem vagyunk egyedül.
Mire jó?
Amikor a gyerekünk tele van a mindennapi apróságokból, és az élete nagyobb történéseiből (traumák) fakadó feszültségekkel, nehéz érzésekkel, nem tud igazán jól működni, és nem tudja jól érezni magát a világban. Nem tudja azt tenni, ami a dolga: felszabadultan felfedezni a világot.
Amikor a nehéz érzések távoznak, akkor tud újra beáramolni a jó, és akkor tisztul ki a gondolkodás. A gyerekünk újra együttműködő, kreatív, felszabadult tud lenni.
Hogyan csináljuk pontosan?
Legyünk a közelében, amennyire engedi. Ajánljunk szem- és testkontaktust. Nem biztos, hogy él vele, a lényeg, hogy legyen rá lehetősége. Ha elküld, legfeljebb rövid időkre hagyjuk magára, biztosítva, hogy hamarosan visszajövünk.
A biztonság ilyenkor is fontos: gyengéden akadályozzuk meg, hogy bántson minket vagy magát.
Próbáljuk meg az érvelést, magyarázást, vigasztalást visszafogni – ebben az állapotban valószínűleg nem fog segíteni. Találgatnunk sem érdemes, hogy most éppen mit érez, és miért. Pl. Féltékeny vagy a testvéredre, úgy érzed, hogy vele többen foglalkozunk, és téged már nem szeretünk?
Sőt, valójában nem is kell semmit mondanunk, legfeljebb ilyesmiket: Itt vagyok. Igen, tudom. Sajnálom.
Nem is kell külön, szavakkal bátorítanunk a sírásra, hogy nyugodtan sírja ki magát, rendben van, hogy sír. A jelenlétünkből, hozzáállásunkból érezni fogja, hogy ez most rendben van.
Hogyan működik a gyakorlatban?
Ennek az eszköznek a használatának már csak a türelmem szabhat határt, elég egyértelműen látom már, hogy mikor van rá szükség. Nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor ne működött volna, legalább részben. Például amikor a legnagyobb gyerekem 8 évesen eltörte a kezét.
Miért nehéz?
A gyerekek gyakran értelmetlennek, vagy egyenesen nevetségesnek tűnő ürügyeket találnak a sírásra. Egy törött keksz, egy apró sérülés, egy megoldható probléma. Ez idegesítő és fárasztó lehet, de érdemes tudni, hogy nagyon bölcs „döntés” a gyerekek részéről ilyen felszínes dolgokon sírni, ahelyett, hogy az igazán mély fájdalmakkal kelljen szembesülniük.
Azért is nehéz, mert kevesen vagyunk, akiket ilyen módon hallgattak meg – ezért nagyon nehéz lehet a gyerekünk sírását hallgatni, őt ilyen állapotban látni.
Gyakori kérdések
- Mit tegyek, ha nem bírom tovább hallgatni?
- Közönség előtt képtelen vagyok türelmes maradni, mit tegyek?
- Kipróbáltam, de még többet sír, biztos jó ez így?
- És ha azért sír, mert valami rosszat csinált, nem jutalmazom meg ezzel?
- Hiába próbálok a közelében maradni, nem akarja, elküld, mit tegyek?
- Az én gyerekem ritkán sír/nagyon hamar megvigasztalódik, ez baj?
- Hány éves korban lehet elkezdeni?
Mi segít?
Ha mi is megtapasztaljuk például Páros meghallgatás keretében, hogy milyen felszabadító ereje van amikor egy támogató másik jelenlétében sírhatunk. Érdemes meghallgatásban a triggereinkkel is foglalkozni, milyen érzés, amikor a gyerekünk sír, ismerős-e ez az érzés.
Ha megtanulnád ezt az eszközt, és szeretnéd tudni a válaszokat a fenti kérdésekre, érdemes eljönnöd a 6 alkalmas alaptanfolyamra, vagy foglalj időpontot egyéni konzultációra. Nézd meg a többi 4 eszközt itt – az 5 eszköz rendszerben használva a leghatékonyabb.
*hiszti: sokan nem szeretitek ezt a kifejezést a negatív felhangja miatt. Mi azért döntöttünk mégis a használata mellett, hogy leszedjük ezeket a negatív konnotációkat, és pusztán a jelenséget értsük alatta. Szoktuk még kiborulásnak is hívni.
