A 0. lépés, ami nélkül semmilyen gyereknevelési tipp nem fog működni hosszútávon. Nem azért van ennyi gyereknevelési könyv és irányzat, mert még senki nem jött rá, hogy hogyan kell gyereket nevelni, és mindig valami újat kell kitalálni, hátha ez lesz a tuti megoldás.
A megoldásokat már tudjuk – vannak szuper eszközök, a Kapcsolódó Nevelésen kívül is. A dolog ott hibádzik, hogy a nehéz, érzelmileg túlfűtött helyzetekben nem tudjuk alkalmazni őket, ha egyáltalán eszünkbe jut. Ráadásul a hozott mintáinkat is nehéz átírni, segítség nélkül szinte lehetetlen.
A Kapcsolódó Nevelés szellemiségében a szülő az első, hogy mi szülők legyünk elég jól ahhoz, hogy a gyerekeinkhez megfelelően tudjon kapcsolódni, és őket megfelelően tudjuk segíteni. Jelenleg olyan körülmények között élünk, hogy a szülők nem igazán tudnak jól lenni. Kevés a támogatás, kevés az elismerés. Régesrég megszűnt az az igazi falu, amikor még mindent együtt, egymást támogatva csináltunk, és nem fordulhatott elő, hogy egy szülő, egy anya naphosszat egyedül marad a pici babájával, vagy 1-2-3 pici gyerekkel.
Ezt a hiányzó támogatást kicsit mesterséges módon kell begyűjtenünk, egymástól, akik erre szövetkezünk.
A páros meghallgatásban két szülő (vagy egyszerűen csak felnőtt) egyezséget köt, hogy rendszeres időközönként, lehetőleg hetente 30-30 percben, kölcsönösen meghallgatják egymást.
Mire jó?
Ez a fajta meghallgatás nagyon más, mint egy hagyományos beszélgetés, panaszkodás, információcsere. A jelenlétünkkel, a figyelmünkkel, a 100 százalékos elfogadásunkkal segítjük a másikat, hogy bármit kimondhasson, bármilyen érzelmet kifejezhessen, kiadhasson. Ez segít abban, hogy visszatérjen a gondolkodásunk képessége, amit a nehéz érzéseink elhomályosítottak, és rátaláljunk a saját megoldásunkra.
Az információ ma már könnyen elérhető, ebben a keretben tehát nem tippekre, tanácsokra van szükségünk, hanem a másik megtartó figyelmére.
Hogyan csináljuk pontosan?
Ennek a fajta meghallgató kapcsolatnak szigorú szabályai vannak, hogy létre tudjon jönni az a biztonságos tér, amiben tényleg bármi kimondható, kitehető.
- Legyél jelen azzal a gondolattal, hogy a másik ember jó! A legjobbat teszi, amit a rendelkezésére információk és erőforrások birtokában tenni tud.
- Bízz benne, hogy ő a saját élete legjobb szakértője. Nincs szüksége a tanácsodra, meglátásodra. Meg fogja találni a saját megoldását, ha lehetősége van az őt hátráltató érzések kifejezésére és kisepregetésére.
- A figyelmed elég, számít a jelenléted. Attól mert szavakkal nem reagálsz a szokásos módon, nem olyan, mintha a falnak beszélne. A te limbikus rendszered által küldött „minden rendben van”, „jó ember vagy”, „meg fogod oldani”, „biztonságban vagy” nem-verbális üzenetek kellenek ahhoz, hogy a másik el tudja végezni az érzelmi munkát.
- Mind a két félnek beszélőként és meghallgatóként is egyenlő ideje van (pl. 10-10, vagy 30-30 perc) – ha te történetesen segítő szakember is vagy, ebben a kapcsolatban egyenrangú felek vagytok.
Mint meghallgató:
- Szeretettel, melegséggel, nyitottan fordulj a másik felé.
- Arra figyelj, amiben ő van most, ne a saját sztoridban legyél, hogy rád hogyan hat, amit mond, ami történt vele. (Ha túlságosan megérint, inkább mondd meg neki, hogy most nem tudod meghallgatni.) Ürítsd ki a gondolataidat, és ha be is úsznak a fejedbe, írj egy mentális jegyzetet, hogy ezzel majd később fogsz foglalkozni, majd térj vissza a figyelmeddel a beszélőre.
- Nézz a szemébe, akkor is, ha ő nem teszi. Legyen lehetősége bármikor a szemedbe nézni, amikor ő szeretne, és ezzel biztosítod, hogy figyelsz.
- Ne adj tanácsot!
- Ne kérdezz közbe, olyan kérdést semmiképp ne tegyél fel, ami rólad szól!
- Ne meséld el, veled hogy történt ugyanaz.
- Ne kritizálj, még magadban sem, látni, érezni fogja a másik!
- Teljes titoktartás! Soha ne említsd senkinek, mit hallottál a párodtól! Még neki se hozz fel egyetlen témát se, hacsak nem kér meg erre kifejezetten! A saját beszélő idődben se utalj vissza arra, amit meghallgatásban mondott.
Mint beszélő:
- Hangosítsd ki a gondolataidat, bármi is legyen az! Ez nem a panaszkodásról szól, hanem hogy éppen hogy vagy, mi van benned. Ha kényelmetlen a szituáció, mondd ki azt. Ha fázol, pisilned kell, mondd ki azt. Hagyd, hogy sorban kibukjanak belőled a gondolatok, ne szabadkozz, hogy össze-vissza beszélsz, a másik nem kell, hogy értse, miről beszélsz!
- Bátran beszélj örömökről, büszkeségekről is. Ez is olyasmi, ami egy szokványos beszélgetésben gyakran tiltva van, itt kimondhatod.
- Ha jön egy érzés, lassíts le, próbálj vele maradni. Ismételd el azt a mondatot, gondolatot, ami felidézte!
- Figyeld a tested érzeteit, és hagyd, hogy a tested is beszéljen: ha kell, nyújtózkodj, ásíts, hadonássz, görnyedj össze vagy állj fel, stb. A testünk saját intelligenciával bíró részünk, ami rengeteg feszültség lenyomatát őrzi, ha valami megmozdult benned, arra érdemes figyelned.
Ezt az eszközt csoportosan, Támogató csoport keretében is használhatjuk. Bepillantást nyerünk más szülők küzdelmeibe, és ráébredünk: nem vagyunk egyedül. Ez a leggyakrabban elhangzó mondat a csoportokban: Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, mások is hasonló gondokkal küzdenek, nem én vagyok a béna. Ha rendszeresen részt veszel ilyen csoportokban a hétköznapok nehézségei sokkal elviselhetőbbek, és megértőbb, empatikusabb tudsz lenni bárkivel, akivel korábban előítéletes voltál.
Hogy működik ez a gyakorlatban?
Sokszáz óra páros és csoportos meghallgatás van mögöttem, mégis, ez az az eszköz, amivel kapcsolatban a legnehezebben tudok konkrét sztorit hozni. Mert a változás sokszor egy lassú, megfoghatatlan folyamat, mint ebben a történetben. De van olyan is, amikor ott, azonnal érezzük, hogy most összeállt valami, most rájöttünk valamire. Meg olyan is, hogy azt vesszük észre, hogy a gyerekünk már nem is csinálja azt az idegesítő dolgot, amiről előtte fél órát ventiláltunk.
Miért nehéz?
Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy valaki(k) csak ránk figyel(nek), megszakítás nélkül hosszan beszélhetünk magunkról.
Nehéz elhinni, hogy a másik, vagy mi magunk tényleg tudni fogjuk a megoldást, anélkül, hogy valaki megmondaná. Sosem bíztak bennünk eléggé ahhoz, hogy ezt el tudjuk hinni.
A saját jóllétünket szülőként gyakran a legutolsó helyre soroljuk, nehezen szervezzük meg, szakítunk időt a saját töltődésünkre, érzelmi egészségünkre.
Mi segít?
Ez egy kicsit róka fogta csuka, mert a meghallgatás fog segíteni. 😉 Ha meg tudod oldani, szeretettel várlak személyes támogató csoportba, vagy bármilyen személyes csoportba – a tapasztalatok alapján sokkal több érzelmi munkát lehet személyes formában elvégezni, mint online. Ha nagyon nem tudod elképzelni, hogy csak úgy belevágj, tapasztald meg először velem, foglalj időpontot egyéni konzultációra.
Gyakori kérdések, és válaszok
1. Én mindent meg tudok beszélni a barátnőmmel/párommal.
Szuper! Nagyon nagy kincs, ha valakinek vannak olyan emberek az életében, akikre számíthat, akikkel bármit megbeszélhet. A Páros meghallgatásnak azonban mások a keretei, mint egy hétköznapi beszélgetésnek, először nehéz is megszokni. Ezek a szabályok viszont a tapasztalataink szerint szükségesek ahhoz, hogy tényleg bármi kimondható legyen, és semmi olyan reakciót ne kapjunk, ami gátolná, hogy megtaláljuk a saját megoldásunkat. A hallgatópárod nem jobb, vagy több, vagy értékesebb, mint az egyéb kapcsolataid, egyszerűen másra „való”.
2. Nem szeretném másokra terhelni a problémámat.
Sokan arra szocializálódtunk, hogy ne panaszkodjunk, oldjunk meg mindent egyedül. Ez azonban teljesen szembe megy azzal, hogy emberi lényként hogyan tudunk a legjobban működni. Szükségünk van arra, hogy mások megtartsanak minket, amikor nehézségekkel szembesülünk. Ha eleinte ez nagyon nehéz, akkor nyugodtan beszéljünk a jó dolgokról, a büszkeségeinkről (ez sem olyan könnyű!), vagy arról, hogy mennyire furcsának találjuk ezt a helyeztet, hogy most panaszkodnunk „kellene”.
3. Nem biztos, hogy el tudom viselni, ha valaki valami súlyos traumáról beszél nekem.
A Páros meghallgatás nemcsak egy szokványos beszélgetéstől, problémamegosztástól különbözik, hanem attól is, amikor egy szakembert keresünk fel valamilyen elakadásunkkal. Ott csak mi beszélünk, és ő hallgat, kérdez, javasol, terelget. Ezzel szemben a Páros meghallgatás egy egyenrangú viszony, ahol kölcsönösen hallgatjuk meg egymást.
Valóban könnyen előfordulhat, hogy a másik olyasmiket oszt meg velünk, amiket ha egy hétköznapi beszélgetés során hallunk, akkor elszörnyedünk, és úgy érezzük végig sem bírjuk hallgatni. Az az érdekes azonban, hogy a Páros meghallgatás keretei között bármilyen nehéz történetet is hallunk, meg tudjuk látni a másik erőforrásait is, és tudunk bízni abban, hogy a segítségünkkel, (vagyis a puszta jelenlétünkkel, empatikus odafordulásunkkal) túl fog jutni ezen a nehézségen. A legtöbb esetben mások történetei nem húznak le minket, hanem éppen azt érezzük, hogy másoknak is vannak problémái, nem vagyunk egyedül, másrészt felemelő érzés másoknak segíteni a bajban. Az is jellemző, hogy a másik megérzi, hogy mi az, amit elbírunk, és csak olyan mélységig fog belemenni és olyan témákat fog felhozni, amit adott helyzetben biztonságosnak érez.
Abban az esetben, ha mégis túlságosan megterhelőnek tartjuk a másik történetét, érdemes egy másik hallgatópárunknak beszélni róla – természetesen név nélkül, nem is igazán a történetet elmesélve, hanem az érzéseket, amiket keltett bennünk.
A fentiek miatt is jó, ha az embernek több hallgatópárja van, de első lépésnek már az is szuper, ha egyvalakivel rendszeresen meg tudjuk hallgatni egymást.
4. Nekem erre nincs időm, egyszerűen nem tudom megoldani.
Amikor valamilyen programunkon a Páros meghallgatásról beszélünk Nektek, akár ki is próbáljuk 5-5 percben, el szoktuk mondani, hogy ideális esetben minimum heti 30-30 percet tudunk szánni erre. Ilyenkor sokszor elkerekedett szemmel néztek ránk, mégis hogyan tudnátok még ennyi időt kiszorítani a hetetekből.
Valóban, szülőként gyakran versenyt futunk az idővel, a Páros meghallgatás olyan luxusnak tűnik, amit sehogyan sem tudunk már belepasszírozni a napirendünkbe. Másrészt a saját igényeinket sokszor a legutolsó helyre tesszük. Majd ha lesz egy kis szabadidőm, talán ezzel is tudok foglalkozni – gondoljuk. Aztán valahogy ez az idő sosem jön el. Érdemes újra és újra végiggondolnunk, hogy hogyan tudnánk mégis megoldani, hogy hetente kb. 1 órát magunkra szánjunk. És ha sikerült, akkor el is kezdhetünk akár azon a témán dolgozni, hogy ez miért olyan nehéz, és hogyan tudnánk magunknak még több szabadidőt biztosítani.
5. Nehezen nyílok meg, főleg idegenek előtt.
Tapasztalatunk szerint a Páros meghallgatás akkor működik a legjobban, főleg az elején, amikor még nincsen gyakorlatunk benne, ha a másik személyt nem igazán ismerjük. Szerencsés esetben van néhány ember az életünkben, akiknek beszélhetünk a nehézségeinkről, és bár ez sem mindig könnyű, azt sokan már végképp nem tudjátok elképzelni, hogyan is tehetnénk ezt meg idegenekkel.
Érdemes lehet ilyenkor a meghallgatást először csoportos formában, vagyis Támogató csoport keretében kipróbálni. Most biztos azt gondolod, hogy az még rosszabb. Ez teljesen érthető, a támogató csoportjainkat viszont tapasztalt oktatóink vezetik, akik segítenek abban, hogy mindenki a lehető legelengedettebben érezze magát. Nincs nyomás, semmi sem kötelező, mindenki csak annyira nyílik meg, amennyire számára kényelmes. Ha mégis inkább a páros formát választanád, kísérletezhetsz azzal, hogy mi könnyíti meg számodra a megnyílást: inkább személyesen, esetleg online, vagy telefonon? Valaki olyannal, aki hasonló nehézségekkel küzd, mint Te, vagy inkább olyannal, aki teljesen másokkal? Valaki olyan, akit viszonylag jól ismersz (de lehetőség szerint nem a párod, vagy a legjobb barátnőd), vagy egy teljesen vadidegen, aki másik országban él, és más az anyanyelve?
6. Nekem arra van szükségem, hogy valaki mondja meg, mit tegyek.
Sokatoknak a legfurcsább dolog a Páros meghallgatásban az, hogy a másik nem ad tanácsot, nem kaptok tőle konkrét választ a kérdésetekre. Ennek azonban nagyon is fontos oka van.
Amikor valamivel nagyon el vagyunk akadva, sokszor érezzük, hogy valaki mondjon egy tuti tippet, vagy még inkább, adjon egy varázspálcát, amitől a probléma egycsapásra megszűnik. Ha léteznének ilyen tuti tippek, akkor a gyereknevelést segítők le is húzhatnák a rolót. (Amit mi szívesen megtennénk, ha cserébe a szülőség mindenkinek könnyű lenne, de sajnos a világ nem így működik.)
Másrészt mire ebbe a kétségbeesett állapotba eljutunk, már egy csomó tanácson túl vagyunk, ami vagy nem vált be, vagy nem tudtuk megvalósítani. Amire ilyenkor igazából szükségünk van, az az, hogy valaki segítsen rátalálni a saját megoldásunkra, a saját utunkra. A legjobban pedig pont azzal segít, ha csak meghallgat minket, bízik bennünk, tudja, hogy jó emberek vagyunk, akik meg fogják találni a megoldást, ha megszabadulunk az elménket elhomályosító nehéz érzésektől.
Ha nagyon erős bennünk az az érzés, hogy valaki adjon tanácsot, akkor magát ezt az érzést is bevihetjük a meghallgatásba, ennek a tehetetlenségérzésnek sokszor a gyerekkorunkban van a gyökere. Talán nem bíztak bennünk, nem tartottak elég okosnak, erősnek, kreatívnak. De ha megtapasztaljuk, hogy a hallgatópárunk bízik bennünk, bármekkora tanácstalanságot fejezünk is ki, akkor lassan meg fog erősödni az önbizalmunk, és egyre kevesebbszer fogjuk érezni, hogy konkrét tanácsokra van szükségünk.
