A tél sokunknak nem a kedvenc évszaka, legalábbis mióta felnőttek vagyunk. Nekem biztosan nem, bár mióta gyerekeim vannak, és néha-néha esik a hó, vagy befagy a tó, újra élvezem. De a hideg, meg a korai sötétedés azért továbbra sem a barátom. Sokszor gondolok arra este 6 körül, hogy nyáron ilyenkor még elindulunk a strandra, vagy a játszótérre, most meg legszívesebben már lefeküdnék aludni. A gyerekeknek viszont ezekben a hónapokban is szükségük van a sok mozgásra, és játékra – és igazából nekünk is. Mit tehetünk?
Menjünk ki!
Először is próbáljuk meg magunkat valahogy mégis rávenni, hogy kimozduljunk. Sokszor észre sem vesszük, hogy igazából a bezártság van rossz hatással ránk. Én sokszor tapasztalom, hogy amint kilépek az utcára, szó szerint és átvitt értelemben is új perspektívák nyílnak előttem. Reménykedjünk benne, hogy a hidegtől nem csak mi fogunk jobban elfáradni, hanem ők is. Hazatérve pedig elszöszmötölnek mellettünk, vagy nyugiban meghallgatnak pár mesét az ölünkben.
Jó, ha nemcsak a gyerekekkel, hanem mi magunk is átmozgatjuk magunkat valami olyan tevékenységgel, amiben örömünket leljük, legyen az tánc, sport, vagy akár az őszi levelek összegereblyézése. Nyugodtan bízzuk akár az egész piciket is 1-1 órára másra, pl. apára, ez nekik is jót fog tenni.
Nevetés meghallgatása, hancúrozás
Ha végképp olyan az időjárás, vagy végképp nincs kedvünk kimenni, a lakásban is jól át tudjuk mozgatni a gyerekeket. Itt gondoljatok akár a legegyszerűbb fogócskára, bújócskára, birkózásra, párnacsatára. Vagy mondjuk azt a gyerkőcnek, hogy próbáljon meg lelökni minket az ágyról, letolni a szőnyegről. (További szuper ötletek Larry Cohen: Hancúrozni jó c. könyvében). Vagy egyszerűen csak kapcsoljunk be valami bulis zenét, és táncoljunk, ugrándozzunk! A mi vérkeringésünket is fel fogja pezsdíteni, és a nevetős közös játék mindig jól jön a kapcsolatunk szempontjából is. Ha túlságosan a téli depressziónk hatása alá kerültünk, vagy betegek vagyunk, kitalálhatunk olyan játékokat, amiben csak a gyerekeknek kell mozogniuk, pl. akadálypályát építünk nekik, vagy különböző megbízásokat kell teljesíteniük, pl. keress a lakásban 3 piros tárgyat. Vagy mi csak lefekszünk a földre, vagy a kanapéra, és arra bíztatjuk őket, hogy próbáljanak meg minket megfordítani, vagy felültetni. Esetleg hangos horkolással alvást színlelünk, nekik pedig fel kell minket ébreszteni valahogy.
Gyerekidő
Ha végképp kifogytunk az ötletekből, hogy mi a fenével kössük le a gyereket, akkor legjobb, ha rábízzuk, hogy ő mit szeretne csinálni. Erre remek eszköz a Gyerekidő. Csak beállítunk egy órát mondjuk 10, vagy 20 percre és lelkesen várjuk az ötleteit. Fontos, hogy ebben az időben tényleg bármit lehessen csinálni, természetesen a biztonsági szempontokat szem előtt tartva, de ha jól belegondolunk, a legtöbb dolog, amit a gyerekek szeretnek kipróbálni, igazából nem veszélyes, legfeljebb nekünk ijesztő. Lehet, hogy a gyerkőc azonnal él majd a lehetőséggel, de az is lehet, hogy nyűglődik, nem tudja mit kezdjen magával, és a helyzettel – nem baj, akkor ezzel az érzéssel legyünk vele, és bízzunk benne, hogy előbb-utóbb biztosan kitalál valamit. Azért is érdemes a Gyerekidőt bevezetni, mert ez többnyire olyan jól feltölti őket, hogy utána hagynak egy picit pihenni minket.
Kézműveskedés
Ha szerencsésen kimozogtuk magunkat, és még mindig nem jött el az alvásidő, vagy a gyerekünk olyan típus, hogy szereti az ilyesmit, akkor megpróbálkozhatunk valamilyen kézműves tevékenységgel. Ehhez végtelen számú ötletet találhatunk az interneten, ami aztán a gyakorlatban néha nem olyan cukin sül el, mint ahogyan azt eredetileg elképzeltük. Sokan nem szeretjük a maszatolást, hogy a végén nekünk kell eltakarítani a romokat, és hogy a gyerekünk gyakran a felénél megunja és nekünk kell befejezni. Erre megoldás lehet, ha inkább az alkotó folyamatra koncentrálunk, és nem arra, hogy a végén valami szuper alkotás fog kijönni belőle, amit büszkén mutogathatunk. (Amúgy büszkén mutogathatunk persze bármit, csak ne ez legyen a cél.) Figyeljük, hogy a gyerkőc mekkora élvezettel keni szét a festéket, vagy nyomkodja szét a gyurmát. Érdemes beszállni, kiderülhet, hogy ez tényleg jó móka. (Process art néven kereshettek rá erre a fajta kézműveskedésre.)
Képernyő
Egyszer olvastam egy ilyesmi posztot egy anyukától egy nagyon hideg téli napon: már kézműveskedtünk, palacsintát sütöttünk, fogócskáztunk, báboztunk, mesét olvastunk, társasoztunk és még mindig csak reggel 9 óra van. Hát igen, sokszor nehéz egyedül egy teljes napon keresztül csupa érdekes dolgot kitalálni és végigcsinálni a gyerekekkel. Ezért én ilyenkor nem tartom ördögtől valónak, ha leültetjük őket a tévé, számítógép elé, vagy akár együtt megnézünk, csinálunk valamit. (Amúgy sem.) Amikor a középső gyerekem pár hónapos volt, kaptam egy könyvet, aminek a címe Coping with two, vagyis hogyan küzdjünk meg két picivel otthon. Abban olvastam, hogy a tévét gyakran hívják elektromos bébiszitternek, negatív felhanggal. De az a helyzet, hogy amikor egy szülő egyedül van otthon két kicsi gyerekkel, akkor be kell hogy lássuk, szükségünk van bébiszitterre. Ez a mondat akkor nekem nagy megváltás volt. Természetesen senkit nem arra bíztatok, hogy ha elveivel szögesen ellentétes a képernyőhasználat, és eddig is remekül megvolt nélküle, akkor most kezdje el a tévé elé ültetni a gyerekét. De akinek belefér, esetleg még hasznát is látja, ne legyen bűntudata miatta.
Páros meghallgatás
Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, hiszen ha mi jól vagyunk, akkor minden könnyebb. Emlékszem egy télre, amikor még viszonylag kicsi volt a két nagyobbikom, és nagyon nem tudtam mit kezdeni magunkkal. Egy babás fórumon, ahol akkoriban sokat lógtam, ötleteket kértem az idő eltöltésére. Kaptam is mindenféle ötletet, amik jók voltak, de semmi extra újdonság nem volt bennük. És valahogy nem volt kedvem egyikhez sem, nem éreztem magam jobban ettől az ötletbörzétől. És akkor rájöttem, hogy nem az a baj, hogy amúgy nem vagyok egy kreatív ember, és magamtól ne tudnék előállni ilyen ötletekkel. Hanem hogy annyira nem vagyok jó állapotban, hogy tulajdonképpen ez öli meg a kreativitásomat. Jó lett volna, ha már akkor is lett volna meghallgató párom, akinek kisírtam, kidühönghettem volna magam, hogy mennyire utálom a telet, a bezártságot, és mennyire nehéz ilyenkor egyedül két picivel.
+1
Ami nekem még segít, az az, hogy próbálok minden hónapnak valamilyen célt találni. A december a karácsonyi készülődéssel telik, ami valljuk be, rengeteg stresszel is jár, de ezzel együtt mégiscsak a kedvenc ünnepem, és sok minden van, amit a nehézségek ellenére is nagyon szeretek benne. A januárt próbálom az új élet lehetőségének felfogni. Bár elég földhözragadt ember vagyok, nem gondolom, hogy január 1-je bármiben is különbözne december 31-től, mégis van egy olyan érzésem ilyenkor, hogy most új dolgok kezdődhetnek. A téli szünetben általában sikerül nagyobb selejtezést, rendrakást, lakásszépítést is végrehajtani, ennek az eredményét is élvezem még januárban. A február már nehezebb eset, de akkor már el lehet kezdeni tervezni a kertet, mit, és hova vessünk, mit fejlesszünk. Illetve ott van még a farsang, a gyerekek általában nagyon szeretnek beöltözni, erre az időszakra is kialakíthatjuk a saját családi rituáléinkat. És aztán már bújnak is ki a hóvirágok a kertünkben, és a nappalok újra érezhetően hosszabbodnak. 🙂
Ha kérdéseid vannak, szeretnél többet tudni erről a témáról, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
Vagy nézd meg, hogy az aktuális programjaim között van-e előadás, vagy műhelymunka, aminek ez a téma a fókusza.
