Egyszer előadást tartottam egy távolabbi helyszínen, úgyhogy azt találtuk ki, hogy összekötjük ezt a programot egy családi kirándulással. Mivel nem volt túlságosan kellemes az időjárás, az előadás másfél órájára azt terveztük, hogy a férjem a gyerekekkel szintén az épületben lesz, és majd valahogy elütik az időt, készültünk társasokkal. Odafele a legkisebb, 5 éves nyűgösködni kezdett, hogy unatkozni fog, mikor kap telefont. (Volt neki, csak valahogy eltűnt). Amikor odaértünk és kiszálltunk az autóból, „követelőzni” kezdett, hogy most azonnal vegyünk neki egy új telefont. Arra már nem emlékszem, hogy erre pontosan hogyan reagáltam, mert amit utána mondott, és csinált, az nagyon beégett: szorosan megölelt, és ezt kérdezte: „Vigyázol rám?” Talán félreértette a helyzetet, hogy most mi fog történni, hogy talán egyedül kell várakoznia, vagy az egész szituáció felidézett benne valami korábbi szeparációs élményt. Rosszul érezte magát, de nem pontosan tudta, hogy miért, és úgy érezte, hogy egy telefon megoldást jelentene a problémájára.
Nagyon gyakori, hogy amikor a gyerekek elégedetlenkednek, követelőznek, akkor valami egészen más van mögötte. Az viszonylag ritka, hogy ez aztán ennyire egyértelműen kiderül, de mindig biztosak lehetünk benne, hogy például ebben a konkrét esetben nem a telefonra függtek rá annyira, hogy egy percet sem bírnak már ki nélküle. Megöleltem, és persze biztosítottam, hogy vigyázok rá, és aztán jó hangulatban, társasozással (illetve eszegetéssel, mert a házigazdák készültek nasival) töltötték az időt.
Általában az olyan esetekben, amikor a gyereknek nem jó a piros bögre, csak a kék, könnyebben gondolunk arra, hogy valami más lehet az igazi probléma. De amikor valami kütyü van a történetben, akkor gyakran bekúsznak a félelmeink, és nehezebb tisztán látni.
Mire gondolunk például, amikor a kamasz gyerekünket megkérjük, hogy pakolja ki a mosogatógépet, ő pedig mintha meg se hallotta volna, gépezik tovább a fülhallgatóval a fülén?
– már hozzá sem lehet szólni, rám se hederít
– teljesen függővé vált
– nem tudom már semmire megkérni
És mik lehetnek a valódi okok?
– tényleg nem hallotta, mert a másik szobából szóltunk
– ciki a barátok előtt, akikkel éppen online játszik
– régen kapcsolódtunk, és most se igazán kapcsolódva kértük meg
– mi is gyakran elfoglaltak vagyunk, amikor szüksége lenne ránk
A félelmekkel érdemes először foglalkozni, ha szeretnénk meglátni a valódi mögöttes okokat, és nem szeretnénk, hogy ez a kütyütéma állandó vita és konfliktusforrás legyen a családban. És hogy szeretettel tudjunk határt szabni, amikor arra van szükség.
Ha jól jönne ehhez egy kis segítség, nézd meg a programok között, hogy van-e most ilyen témájú, vagy foglalj időpontot egyéni konzultációra.
