Ez volt az első könyv, amit a Kapcsolódó Nevelésről, pontosabban annak játékos eszközeiről olvastam, csak akkor még nem tudtam róla. A szerző, Larry Cohen játékterapeuta, aki a Kapcsolódó Nevelés megalkotójától, Patty Wipflertől is tanult. Angolul olvastam ezt a könyvet először, amikor a gyerekeim még nagyon kicsik voltak, és nagyon tetszett, de arra már őszintén nem emlékszem, hogy pontosan mit tudtam alkalmazni belőle. Az valószínű, hogy a szemléletét igen.
Ez a könyv úgy van a fejemben, mint egy kimeríthetetlen játékgyűjtemény mindenféle nevelési helyzetre. És alapvetően arra, hogy a gyerekkel szorosabbra fűzzük a kapcsolódást, és segítsünk nekik a nehézségek feldolgozásában. Olyan ötletek, ami a legtöbbünknek magunktól valószínűleg nem jutna eszébe. Az a helyzet viszont, hogy tényleg annyira sok van benne, és némileg ömlesztett formában, hogy nagyon kevés konkrét játékötletet tudok felidézni belőle. Egyszer elhatároztam, hogy kigyűjtök minden játékot és kategorizálom őket, de óriási munka lenne, úgyhogy végül nem csináltam meg, talán egyszer…
És hallottam már azt is sok szülőtől, hogy a könyv olvasása közben ezt érezte: na ne, én nem tudok ilyen vicces lenni, nekem ilyen játékok biztosan nem fognak eszembe jutni.
Ettől függetlenül szerintem egy nagyon-nagyon hasznos könyv, nemcsak az ötletek miatt, hanem mert szemléletformáló – nagyon meggyőzően érvel amellett a példákon keresztül, hogy mennyire fontos nevelési eszköz a játék, és mennyit segít a gyerekeknek, ha képesek vagyunk elveszíteni a méltóságunkat, és hülyét csinálni magunkból.
Ha valaki úgy érzi, hogy ez nagyon nem megy, pár tipp:
- válassz ki pár játékot, amit a legközelebb érzel magadhoz, és eleinte elég csak ezeket ismételgetni
- gyere el hozzánk valamilyen személyes programra, ahol tudsz gyakorolni, és a játékhoz fűződő viszonyoddal dolgozni. (Itt tudod megnézni, hogy van-e most ilyesmi.)
- töltsd le a Hogyan legyek játékosabb szülő c. dokumentumomat, amiben nem annyira ötletek vannak, mint inkább az, hogy hogyan tudod megvalósítani őket
Amit még nagyon szeretek benne, külön fejezetet szentel annak, hogy hogyan tudjuk játékos eszközökkel a fiúk és a lányok között mesterségesen létrehozott különbségeket – ami valójában senkinek nem jó – enyhíteni. Ezt írja: „A játékos gyereknevelésben figyeljünk oda arra, hogy a fiúknál a kapcsolódást, a lányoknál pedig az önbizalmat fejlesszük elsősorban, hogy minden gyereknek legyenek gyökerei és szárnyai is.”
Szóval összességében én nagyon szeretem ezt a könyvet, szerintem látszik is az állapotán. 😉
