A Kapcsolódó Nevelés eszközei abban is különlegesek, hogy születéstől kezdve (sőt, akár még előbb) elkezdhetjük alkalmazni őket. És ahogy nőni kezd a baba, nem kell azon gondolkodnunk, hogy vajon milyen stratégiára kell váltanunk, ugyanazt az 5 egyszerű eszközt használhatjuk tovább, éppen az aktuális helyzetre szabva.
Amikor egy új kisbaba érkezik a családba, legyen az az első, vagy akár az ötödik, biztos, hogy egészen új dolgokkal és vegyes érzelmekkel fogunk szembesülni. Amellett, hogy a baba fizikai ellátása 24 órás készenlétet igényel, kezdetektől oda kell figyelnünk babánk és saját magunk lelki egészségére is. Ebben jelentenek óriási segítséget a Kapcsolódó Nevelés eszközei. Nézzük sorban, hogy hogyan:
Ez az az eszköz, amit már a várandósság alatt is érdemes elkezdenünk, hiszen már akkor is bőven vannak olyan gondolataink és érzéseink, amik egy hétköznapi beszélgetésbe nem feltétlenül illenek bele, vagy nem azt a reakciót kapjuk, ami akkor segítene nekünk. Érdemes egy minket tisztelettel végighallgató, nem kritizáló, tanácsokat nem osztogató másik felnőttnek beszélni félelmeinkről, aggodalmainkról, akár a kényelmetlen testi tünetekről, de ugyanígy a várakozás pozitív oldaláról is. Miután megszületett a baba, ezt nem lesz könnyű továbbra is megszerveznünk, de akár 5 perc telefonos meghallgatás is életmentő lehet, amikor mondjuk már fél órája sír, és fogalmunk sincs, hogy mi baja, ha délután 2-kor még a reggeli kávénkat se tudtuk meginni, vagy egyszerűen csak magányosnak érezzük magunkat.
2. Gyerekidő
Szülőként gyakran érezzük, hogy folyton a gyerekeinkkel vagyunk, különösen igaz ez egy újszülöttre, vagy egy pár hónapos babára. Mégis, a sok rutinfeladat: pelenkázás, öltöztetés, házimunka mellett kevés lehet az az idő, amikor minden gondolatunkat, feladatunkat félretéve kizárólag a babára koncentrálunk. Különösen igaz ez, ha már nagyobb tesó(k) is van(nak). Ha nagyon kimerültek vagyunk, bezárva érezzük magunkat, esetleg sokat sír, szintén nehéz lehet az igazán kapcsolódós pillanatokat megtalálni. Ezért érdemes tudatosan megteremteni ezeket a helyzeteket, pl. naponta 5 percre beállítani egy csipogót és addig csak a karunkban tartani és szeretettel nézni őt, kedves hangon beszélni hozzá. Nagyobb, már felfedező babákat meg egyszerűen csak kísérni a tevékenységükben. Könnyebben egymásra tudunk így hangolódni, megismerhetjük a babánkat, a nagyobbak pedig bátran kísérletezhetnek biztonságos jelenlétünkben. Amikor meg már kinő a babakorból, érdemes emlékeznünk erre, hogy mennyire jó volt a babánkat pusztán a létezéséért csodálni – nagyobb gyerekünk is hálás lesz érte, ha időnként ugyanezt tesszük vele.
Már az egészen pici babánkat is meg tudjuk nevettetni, ha pl. grimaszolunk vagy vicces szavakat ismételgetünk neki. Bármin is nevet a baba, abból csináljunk még többet! Biztosan sokan láttátok már ezt a videót, ahol azt látjuk, hogy a baba a világ legviccesebb dolgának tartja, ahogy az apukája széttép egy papírt. Ide tartozik a klasszikus kukucs-játék és a fogócska is, amit kúszó-mászó babánkkal már nyugodtan játszhatunk. A kukucs-játéknál fontos, hogy találjuk meg az elbújásnál azt az időt, ami még izgalmas, de nem túl ijesztő, az újra találkozáskor pedig mutassuk, hogy mennyire örülünk neki, hogy előkerült. Ez a játék remekül oldja a kisebb-nagyobb szeparációkból fakadó rossz érzéseket. A fogócskánál ügyetlenkedjünk az elkapásnál, majd ölelgessük, puszilgassuk össze őket, amikor sikerül elkapni őket. Már egész kicsik is próbálgathatják az erejüket a hancúrozással, különböző ölbeli játékokkal, amikor a végén mi mondjuk eldőlünk, mintha fellöktek volna minket. A kisfiam egy időben például nagyon szerette azt a játékot, hogy a ruhám madzagjánál fogva magához ránt. Szintén nagyon szeretik, ha egyszerűen csak utánozzuk őket, a hangadásaikat, a kézmozdulataikat. Ezek a játékok az önbizalom fejlődése szempontjából is nagyon fontosak: ezek által hatékonynak érzik magukat a világban. 1 éves kor felé közeledve pedig már kezdik érteni azokat a játékokat is, amikor eljátszunk valamilyen korábbi jelenetet, például, hogy elesett és beütötte a fejét (a példa a Larry Cohen: Legyőzzük a félelmet c. könyvéből származik.). A nevettetésnél fontos, hogy a nevetést ne csikizéssel érjük el: egy baba még kevésbé tud tiltakozni, mint egy nagyobb gyerek, ha ez neki nem jó, csak kényszerből nevet. Próbálkozzunk inkább finom érintésekkel és már a piciknél is beválik, ha csak úgy teszünk, mintha megcsikiznénk őket. Szintén érdemes ezeket a játékokat nagyobb gyerekünknél is megtartani, később is ugyanúgy élvezi majd, ha például legyőzhet minket, ekkor már nagyobb erőbedobással.
4. Határszabás
A babák kis felfedezők, minden érdekli őket, mindent kipróbálnak. És persze egy jól felszerelt, modern otthonban számtalan veszély leselkedhet rájuk emiatt, és annak se örülünk, ha kárt tesznek kedvenc, értékes tárgyainkban, vagy ha az orrunkba markolnak. Hogy ne kelljen állandóan akadályokba ütközniük, érdemes az otthonunkat amennyire lehet, bababiztossá alakítani. De még így is lesznek dolgok, amiket nem engedhetünk, és természetesen a szóbeli utasításunkat még jó darabig nem fogja érteni, illetve nem fog annak eleget tenni. Babáknál kiemelten fontos, hogy odamenjünk, és fizikailag akadályozzuk meg, hogy belenyúljon a konnektorba, meghúzza a macska farkát, vagy kiborítsa a szemeteskukát. Megpróbálhatunk ajánlani valami hasonló tevékenységet, vagy alkalmazhatjuk a játékos határszabást is, például felkaphatjuk nevetve és megdögönyözhetjük, miközben elmondjuk a szabályt. De biztosan lesz, amikor ki fog borulni, ilyenkor segít, ha együttérzően meghallgatjuk, hogy mennyire dühös, szomorú amiatt, hogy megakadályoztuk cselekvésében. Idővel pedig meg fogja tanulni azt a néhány egyszerű szabályt, amire feltétlenül szükség van a biztonsága és a kellemes együttélés érdekében, és ha mégis megszegi, biztosak lehetünk benne, hogy valami miatt éppen nem érzi jól magát. A kisfiamnak például, mint a legtöbb gyereknek, rendkívül érdekes a telefonom. Én meg is engedem, hogy megfogja, nyomkodja, azt viszont nem, hogy a szájába vegye, mert attól tönkremehet. Számtalan epizódon vagyunk túl, amikor elvettem tőle a telefont, amikor a szájába vette, majd visszaadtam, hadd nézegesse. És most hogy ez írom, nem emlékszem, mikor nyálazta össze utoljára a telefonomat. Szintén szükség lehet hatászabásra olyan esetekben is, amikor valamilyen számára kellemetlen dolgot muszáj megcsinálnunk, pl. pelenkázás, orrszívás. Ha nem nagyon sürgős a dolog, megmutathatjuk neki, hogy ez az orrszívó, most kifogom szívni az orrodat, és próbáljuk meg a lehető legkevesebb korlátozással ezt megtenni, amennyire lehet, irányíthassa a tevékenységet. Így is maradhat kellemetlen élmény, illetve van, hogy másképp nem megy, le kell fognunk. Jó, ha utána ki tudja dühöngeni magát a karunkban, amiért ez az igazságtalanság történt vele. Így elkerülhetjük, hogy a végén már a porszívó puszta látványától is pánikba essen.
Amikor nagyobb lesz, valamilyen számunkra érthetetlen viselkedésnél érdemes végiggondolnunk, hogy nem valamilyen kísérletezésről van-e szó, ugyanúgy, mint babakorában, amikor egyszerűen csak szeretne kipróbálni valamit, amiről még nem tudja, hogy a következményének esetleg nem fogunk örülni.
A babák sírnak, ez mindenki számára nyilvánvaló igazság. Az viszont már kevésbé tudott tény, hogy a babák akkor is sírhatnak, amikor minden fizikai szükségletük ki van elégítve. Nem éhes, száraz a pelenka, nem fáradt, tartjuk a karunkban, mégis sír. Gyakran elhatalmasodik rajtunk az érzés, hogy „valamit tenni kell”, ezért aztán mindent bevetünk: rázogatás, séta, éneklés, szoptatás, hordozás, több inger, kevesebb inger. Ilyenkor érdemes egy kicsit lelassítani és megfigyelni a helyzetet: fizikailag minden oké? Esetleg fájhat valamije, van valami olyan problémája, amin tudunk segíteni? Ha nincs, akkor egyszerűen csak sírni kell. Már egy újszülöttnek is lehetnek olyan élményei, amit a sírással tud kidolgozni magából. Fontos, hogy nem hagyjuk magára: a karunkban tartjuk és megpróbáljuk felvenni vele a szemkontaktus. De se rázogatásra, se túl sok beszédre nincs szükség. Egyszerűen csak a jelenlétünkkel biztosítsuk, hogy minden rendben, ez a dolog el fog múlni. Ez még olyankor is segíthet, ha olyan fájdalma van, például fogzás miatt, amit nem tudunk teljesen megszüntetni. Ha megütötte valamijét, vagy frusztrált, mert nem sikerül mászni, akkor is segít, ha egyszerűen csak az ölünkbe vonjuk, és annyit mondunk együttérzően: igen, elestél. Sajnálom, ez most nem sikerült. Nem kell azonnal például szoptatással megnyugtatnunk, vagy valamilyen játékkal elterelni a figyelmét. Nem maga a sírás a rossz, hanem ami okozta. Ha ki tudja sírni magát szerető jelenlétünkben, utána helyre áll a világ rendje.
Fontos: a legtöbbünknek ez a legnehezebb eszköz babákkal, aminek lehet az az oka, hogy a mi szüleink még nem voltak ezeknek az információknak a birtokában, és amikor sírtunk, nem tapasztaltuk meg ezt a fajta figyelmet. Ha úgy érezzük, hogy ez nekünk nem megy, semmi baj! Nyugodtan tegyük, amit a szívünk diktál, azzal biztosan nem rontunk el semmit. A rossz érzések pedig nem fognak örökre a babánkban ragadni, előbb-utóbb biztosan kell majd határt szabnunk, amikor lehetősége lesz sok-sok korábbról tárolt rossz érzéstől is megszabadulni. Nekem személy szerint csak a harmadik babámmal sikerült ez a fajta sírásmeghallgatás. Az elsőnél még nem tudtam róla, a másodiknál már olvastam, de támogatás hiányában nem mertem, nem tudtam kipróbálni. Kiemelten fontos, hogy legyen, aki minket is meghallgat egy-egy ilyen epizód után, és az sem baj, ha közben nálunk is eltörik a mécses.
A babák sírásának meghallgatásáról bővebben itt olvashattok. És egy történet arról, hogyan működik ez a gyakorlatban.
(Ha úgy érezzük, hogy a baba ellátása az átlagosnál is nagyobb terhet ró ránk, képtelenek vagyunk megküzdeni az új helyzettel, érdemes tájékozódnunk a szülés utáni depresszióról. Fontos, hogy nem tehetsz róla, ha ilyen negatív érzéseid vannak, és megérdemled, hogy szakszerű segítséget kapj!)
Ha kérdéseid vannak, szeretnél többet tudni erről a témáról, szeretettel várlak egyéni konzultációra.
Vagy nézd meg, hogy az aktuális programjaim között van-e előadás, vagy műhelymunka, aminek ez a téma a fókusza.
