Fodrásznál voltam ma, és a fodrász próbált velem beszélgetésbe elegyedni. (Ez nem olyan könnyű ám, de most nem erről akarok írni.) Megkérdezte, hogy várok-e locsolókat, hány gyerekem van, fiúk-e vagy lányok, és hogy a legnagyobb gyerekem megy-e locsolni. Ártatlan, könnyed beszélgetésindító téma. Vagy legalábbis elsőre annak tűnik.
Én viszont kiszúrom azokat a mondatokat, amik azt feltételezik, hogy csak 2 nem van világon: fiú és lány, férfi és nő. És hogy az ezen kategóriába sorolható embereknek ki van osztva valamilyen szerep. Húsvétkor meglocsolják, húsvétkor locsolni megy. Ez most nem hangzott el, de azért implikálva volt: a fiú gyerek biztosan lányokat szeretne meglocsolni.
Amikor egy ismeretlen emberrel találkozunk, a kinézete alapján feltételezzük, hogy férfi vagy nő, és ha nem vagyunk biztosak, kényelmetlenül érezzük magunkat. Azt is feltételezzük, hogy heteroszexuális, hacsak nincsenek olyan feltűnő jellemzői, amiket tipikusan homoszexuális emberekhez szoktunk társítani. Lehet, hogy tévedünk, de ez nagy valószínűséggel nem fog kiderülni, ha egy ilyesmi beszélgetéssel indítunk, mint a fenti. Nem leszünk egy biztonságos személy a számára, hogy feltárja nekünk az igazságot.
Ha egy gyerek folyton ilyen feltételezésekkel találkozik – márpedig ez a valóság, például a fiúgyereket folyton arról faggatják, hogy melyik lány tetszik neki – akkor eleve nem is biztos, hogy elgondolható lesz számára, hogy ő esetleg lehet más nemű is, mint aminek születéskor azonosították, és amilyen neműnek nevelték, vagy hogy vonzódhat azonos nemű emberekhez (is), és hogy teljesen normális, ha ilyen érzései, gondolatai vannak. Nagyon megnehezítjük akkor a dolgát, hogy kérdezni merjen, hogy kitalálja, hogy ki is ő.
Ha a gyereked, vagy Te magad az LMBTQ+ közösséghez tartoztok, vagy kérdéseid vannak a témával kapcsolatban, vagy olyan segítőt keresel, aki affirmatív szemléletű, bátran keress meg!
