Mit tehetünk, amikor úgy érezzük, hogy mindjárt felrobbanunk?

Érezted már úgy, hogy a gyereked annyira idegesítő, hogy egyszerűen nem lehet kibírni?
Folyton csak veszekszel vele, kiabálsz, aztán meg rosszul érzed magad, amikor látod a szemében a félelmet, vagy éppen azt, hogy nem érdekli még ez sem.
Esetleg ritkán robbansz, de akkor nagyon?
Sokáig fent tudod tartani a türelmesség látszatát, de aztán hirtelen teljesen elveszíted a kontrollt?
Nyugi, ez mindannyiunkkal megtörténik, egyszerűen elszakad a cérna.
Elegünk van.
Ez túl sok.
Tehetetlennek érezzük magunkat.

Aztán meg jön a bűntudat… Mit tehetünk?
Rengeteg tippet fogsz találni az interneten feszültségoldásra, stresszcsökkentésre – ezek egy része hosszútávon hoz változást, más részük pedig azonnal bevethető praktika.
Talán próbáltál már többet is közülük, és remélem, hogy találtál is olyat, ami bevált.
De azért vagy most itt, mert ez nem elég, még keresel valamit, ami a nehéz helyetekben azonnali megoldást nyújthat.
Szülőként én is gyakran voltam ebben a helyzetben, amikor még kicsik voltak a gyerekeim, gyakran veszítettem el teljesen a kontrollt a reakcióim felett.
Hiába vagyok pszichológus, hiába hittem azt, hogy ez nekem majd könnyen megy.
A Kapcsolódó Nevelés volt az, ami sokrétű segítséget nyújtott abban, hogy türelmesebb tudjak lenni.
És ezért lettem Kapcsolódó Nevelés oktató, hogy nektek is átadjam azt szemléletet és eszközöket, amik segítik a gyerekes mindennapjainkat.

Ebben az ingyenes videóban összeszedtem 5+2 tippet, ami nekem bevált az érzelmileg túlfűtött helyzetekben, hogy visszanyerjem a józan gondolkodás képességét, és ne csináljak olyat, amit később megbánok.
Ebből 5 olyan, amit azonnali feszültségoldásra használhatsz, 2 pedig picit hosszabb távon fog segíteni.
A legnagyobb gyerekem már 15 éves és a mai napig is alkalmazom ezeket a feszültségcsökkentő tippeket, bár egyre kevesebb szükség van rájuk, mert csökkent az általános feszültségszintem.
Ezek nem légzőgyakorlatok, nem bizonyos pontok nyomkodása, nem illóolajok szagolgatása – bár ezek is szuperek tudnak lenni, én most többségében olyan dolgokat javaslok, amik valamilyen aktivitás révén viszik ki belőled a feszültséget.
Az első tippet el is árulom ebben a rövid videóban, ami inkább egy szemléltbeli váltás – a hosszú változatban pedig, amit majd elküldök neked, részletesebben is kifejtem:
Próbáld meg elhinni, hogy nem a te hibád, ha gyakran vagy türelmetlen, gyakran kiabálsz. A szülőség egy nehéz érzelmi munka, ami nagyon kevés támogatást, és elismerést kap.
Szerencsére egyre több szó van erről, és egyre szabadabban lehet beszélni a nehézségekről, az általános tapasztalatom mégis az, hogy sokan nem tudjátok: nem te vagy a béna, nem te rontod el, szinte mindenki hasonló gondokkal küszködik.
Ha lemegy rólad némi bűntudat, már kevesebbszer fog szakadni a cérna.
Kíváncsi vagy az összes tippre? Küldök neked ajándékba:

Egy 20 perces videót, amiben részletesen kifejtem az 5+2 tippet, saját példákkal.

Egy pár oldalas nyomtatható összefoglalót, hogy könnyen elő tudd kapni, ha felidéznéd a tippeket.

Egy képes emlékeztetőt, amit akár a hűtőre is kitehetsz – rápillanthatsz a nehéz pillanatokban.
Kicsit lejjebb tudod megadni az e-mail címedet, hova küldjem a videó linkjét.
Az űrlap elküldésével egyben ahhoz is hozzájárulsz, hogy egyéb gyereknevelési témákban is küldjek neked hírlevelet. Olyan leveleket, amikben mindig találsz valami inspirálót, gondolkodnivalót – és minden egyes levéllel az az egyik fő célom, hogy ne érezd magad egyedül a küzdelmekkel.
Egy kedves olvasóm visszajelzése:
A Te hírleveled az, amit mindig megnyitok, mert mindig találok benne valamit, ami jól esik. Néha úgy érzem, hogy belelátsz az életünkbe, pont arról írsz, ami éppen nehéz. A leveleid segítenek abban, hogy a kapcsolódást prioritásként tudjam kezelni. Újra és újra megerősítést kapok, hogy ez mennyire fontos.
Ezen kívül tájékoztatlak az aktuális programlehetőségekről, (például minden hónapban tartok egy ingyenes online előadást a gyereknevelés legégetőbb kérdéseiről, és természetesen a megoldásokról.) Mert a legjobb gyógyír a szülőség terheire valójában a közösség.
Tudom, hogy ezer feladattal zsonglőrködő szülőként nincs sok időd, ezért nem foglak további oldalakon keresztül győzködni, hogy miért nézd meg ezt a videót, miért lesz ez jó neked – úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy kitöltsd ezt a pár sort, és pár perc múlva már nézheted is a videót:
Fontos! A sárga gomb megnyomása után kapsz egy megerősítő e-mailt, az anyagokat csak akkor tudom küldeni, ha erre rákattintasz. Figyeld majd az összes bejövő mappádat, elképzelhető, hogy spam-be kerül majd.
