|
|
Kedves Melegszívű Szülőtársam!
|
Elkezdődött az advent, az ünnepvárás, ünnepi készülődés időszaka – persze ez egyéni, hogy kinek mikor érkezik meg a karácsonyi hangulat, mikor van ideje és kedve foglalkozni ezzel, vagy egyáltalán ünneplik-e a családban a Karácsonyt, de a nagy többség ilyenkor már hangolódik az ünnepre.
|
Én pedig ebben az időszakban olyan programokat szoktam hirdetni, amik segítenek abban, hogy az ünnep a lehető leginkább úgy sikerüljön, ahogyan elképzeltük. Mivel általában ilyenkor nagyon jól szoktam érezni magam – megvan a kellő támogatásom ahhoz, hogy a nehézségeken könnyedén átlendüljek, - szoktam tartani „karácsonyi ügyelet”-et, amikor ingyenesen meghallgatom azokat, akiknek éppen szüksége van rá. Idén ez sajnos nem lesz, egyéb más program sem, mert most a betegségem miatt nincsenek annyira feltöltve a raktáraim, amiből adni tudnék nektek. (Ha esetleg más fórumon még nem olvastad: most már több mint egy hónapja nem vagyok jól, ezért úgy döntöttem, hogy az év végéig biztosan nem lesznek programok, és az egyéni konzultációk is szünetelnek.)
|
Mégis, szeretnék valamit adni nektek, amitől remélhetőleg kisimultabbak tudtok lenni ebben a sokszor hektikus időszakban. Már hónapokkal ezelőtt összeállítottam egy kiadványt, amiben összegyűjtöttem pár kapcsolódós gyorstippet, amit megőrülés ellen alkalmazhatunk. Ha idén voltál nálam 6 vagy 12 alkalmas tanfolyamon, már ismered, szerepel az online tanteremben, illetve ha a nyári akció keretében megvásároltad a kiadványaimat, akkor ajándékba kaptad mellé.
|
Arra gondoltam, hogy ezt a kiadványt osztom most meg mindenkivel, aki olvassa ezt a hírlevelet.
|
A kiadvány végén szerepel egy link, ahol az aktuális programokat találjátok – most ott csak a korábbi programokat látjátok. De bízom benne, hogy január-februártól újra tudunk találkozni, akár személyesen!
|
|
|
|
|
|
|
Remélem hasznosnak találod, és olyan lesz ez az időszak számodra, amilyennek megálmodtad!
|
|
|
|
|
|
|