|
Kedves Melegszívű Szülőtársam!
|
Hogy telik a nyár? Nagyjából úgy, ahogy elképzelted? Jobb? Rosszabb? Én általában nagy tervekkel indulok neki, mennyi mindent fogunk a gyerekekkel csinálni. Mivel már a legkisebb is 6 éves, rég elmúltak azok az idők, amikor sokat voltunk együtt év közben is, így az iskolai szünetekben tudunk többet együtt lenni. Most viszont már nyáron is sokat akarnak lenni a barátaikkal is, aminek örülök is, de azért hiányzik is a sok közös program. Ezért még kreatívabbnak kell lennem, és még több energiát kell tennem a kapcsolódásba, hogy a kiskamaszkorban is megmaradjon közöttünk a szeretet- és bizalomteli kapcsolat.
|
Tavaly gyakorlatilag az egész nyarat szisztematikusan erre szántam: 8 héten keresztül egy lelkes szülőkből álló csapattal együtt néztük végig a Kapcsolódó Nevelés 5 eszközét, mit, hogy lehetne javítani, erősíteni, hogyan lehet az eszközöket továbbra is rendszeres használatban tartani, a rutinokat megtartani, illetve újakat kiépíteni. Ilyen programot idén nem terveztem, azt viszont igen, hogy a Kapcsolódási Terv Kihívás – így neveztem el – anyagát elérhetővé teszem számotokra, pontosabban az addig csak szimpla szöveges formátumban létező dokumentumot egy kicsit vizuálisan feljavítsam.
|
Hát, ezzel nem készültem el a nyár elejére, ahogy szerettem volna, de ha most éppen úgy érzed, hogy valamit kell tegyél azért, hogy a nyár további része sokkal kapcsolódosabban teljen, - akár mert hasonló helyzetben vagy mint én, már nagyok, és keveset tudtok együtt lenni, vagy éppen ellenkezőleg, eleged van, hogy folyton rajtad lógnak - akkor még most is érdemes belevágni!
|
Azt találtam ki, hogy most csomagban, akciósan megveheted a Játékos Nevelés Kihívás c. kiadványommal együtt, és még ajándékba adok hozzá egy 5 megőrülés elleni gyorstippet tartalmazó kis kiadványt is, aminek a végén találsz egy hűtőre kitehető képes emlékeztetőt.
|
FONTOS: Ha idén jártál nálam 6, vagy 12 alkalmas tanfolyamon, akkor az online tanteremben eddig is megtaláltad ennek a 2 kihívásnak az anyagát, most pedig feltettem a szebb verziót is, és az 5 gyorstippet is. (Van amit sajnos jelenleg csak csatolmányként lehet letölteni, és nem lehet közvetlenül a tanteremből olvasni – a frissítésekkel mindig elromlik valami korábban jól működő funkció, de igyekszem valahogy javítani, elnézést…) Szóval ebben az esetben ne vedd meg, mert ez ugyanaz. ;)
|
Ha nem idén, hanem korábban jártál nálam tanfolyamon, és szeretnéd a kiadványokat, írj nekem, és küldöm ingyen!
|
|
|
|
|
|
Ha pedig most úgy érzed, hogy felesleges lenne megvenned, vagy kérned, mert egyedül úgysem fogsz tudni haladni vele, akkor még mindig dönthetsz úgy, hogy részt veszel a jövő hétvégén nálam a 2 napos ottalvós elvonuláson, vannak még helyek. ;) A csoport ereje valóban nagy lökést tud adni, szeretettel várlak. A ti kérésetek alapján állítom össze a programot, a gyakorlatokat, de ez a hétvége rólad fog szólni, azzal dolgozol, ami éppen aktuális a számodra, és ha végre pihennél, aludnál úgy, hogy nem kell közben tudattalanul is készenlétben lenned, azt is lehet!
|
|
|
|
|
|
És egy kis ízelítő az őszi programokból: szeretnék végre újra személyes 6 alkalmas tanfolyamot indítani Gyömrőn, a másik tervem pedig egy haladó csoport, ez valószínűleg online lesz. Ha bármelyik érdekel, már most érdemes jelezned, mert akkor bele tudsz szólni az időpont kiválasztásába. ;)
|
Írj, ha bármilyen kérdésed van!
|
Kapcsolódós nyári napokat! :)
|
|
|
|
|
|
|